El: Eto’ót kénytelen leszek majd megvigasztalni - Kemenes

2012.07.12. 22:48
Az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján a Budapest Honvéd hazai pályán 2–0-ra legyőzte az albán Flamurtarit, így 3–0-s összesítéssel továbbjutott a második körbe. Kemenes Szabolcs, a Honvéd kapusa szerint teljesítették a kötelezőt, így felszabadultan készülhetnek az Anzsi Mahacskala ellen.

„Ahogy az edzőnk is mondta, megérdemelt a továbbjutásunk. Tudtam, hogy nem lesz könnyű mérkőzés ez sem, de jó teljesítményt nyújtottunk. Kezd már látszani Marco Rossi munkája, aztán hogy ebből mi sül ki a folytatásban, a jövőben kiderül” – nyilatkozta kedélyes hangulatban a kapus a találkozót közvetítő m2-nek. A hálóőr szerint az Anzsi ellen különösebb nyomás nélkül léphetnek majd pályára.

„Persze, az albánok fölé lőtték a helyzeteiket, Samuel Eto’o labdáját viszont kénytelen leszek megfogni, majd megvigasztalni őt – viccelődött a kapus, majd komolyabb hangnemre váltott. – Az Anzsi elleni örömfocit játszhatunk: nulla stressz, nulla nyomás. Nagy erőfelmérő lesz, de tisztességesen fel kell készülnünk. Meg kell próbálunk majd focizni, játszani, aztán meglátjuk, az mire elég” – mondta Kemenes.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
48 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46