El: Olykor a tökéleteshez közelített a játékunk - P. Sousa

2012.10.04. 21:47
A Videoton a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Sportingot. Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője szerint csapata az első félidőben tökéletesen betartotta taktikai utasításait.

„Nagyon szervezett volt a csapatom, az első negyvenöt percben a stratégiánk remekül működött, odafigyelt az együttes. Védekezésből jól váltottunk át támadásba, és ezekből a helyzetekből háromszor is betaláltunk. Mindezt egy olyan csapat ellen tettük, amely egy éve szinte ugyanezzel a kerettel az Európa-liga elődöntőjéig menetelt” – mondta a lefújás után a mérkőzést közvetítő Story4 csatornának Paulo Sousa.Paulo Sousa.

„Nem hasonlíthatjuk össze a mai mérkőzést a Genk ellenivel, hiszen hazai pályán játszottunk, más csapat, más stílus ellen. A genki találkozóval ellentétben ezúttal jól jöttünk ki a mérkőzés fontos pillanataiból, ezekben a percekben már-már a tökéleteshez közelített, amit a fiúk mutattak, ezért jár a gratuláció nekik” – nyilatkozta a portugál szakember.

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
50 perce

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
5 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
16 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14