El: a genkiek nem lebecsülve, de felmérve a Vidit győzelemre játszanak

2012.11.21. 19:38
Csütörtökön a labdarúgó Európa-liga G-csoportjában élen álló belga Genk Székesfehérváron a Videoton vendégeként lép pályára. A belgák vezetőedzője, Mario Been a vidi.hu klubhonlapon olvasható beszámoló szerint a mérkőzést megelőző szerdai sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy alaposan feltérképezték soron következő ellenfelüket, ismerve a fehérváriak erényeit, őket nem lebecsülve azonban győzelemre játszanak, bár az egy ponttal sem lennének elégedetlenek adott esetben.

„A hétvégi bajnoki vereségünket nagyon sajnáljuk, de azt a mérkőzést lezártuk, már nem foglalkozunk vele – mondta Mario Been, a genkiek vezetőedzője. – Nagyon fontos, hogy többet birtokoljuk majd a labdát, mint ellenfelünk, és ezáltal több helyzetet alakítsunk ki. Ugyanakkor tudjuk, hogy ellenfelünk arra vár, hogy hibázzunk, és ha ez megtörténne, azt biztos, hogy kegyetlenül kihasználná, ezért nagyon koncentráltan kell futballoznunk, nem engedhetünk meg magunknak egyetlen hibát sem.Mario Been, a genkiek vezetőedzője. – Nagyon fontos, hogy többet birtokoljuk majd a labdát, mint ellenfelünk, és ezáltal több helyzetet alakítsunk ki. Ugyanakkor tudjuk, hogy ellenfelünk arra vár, hogy hibázzunk, és ha ez megtörténne, azt biztos, hogy kegyetlenül kihasználná, ezért nagyon koncentráltan kell futballoznunk, nem engedhetünk meg magunknak egyetlen hibát sem.

Megnéztük a Videoton FC hazai nemzetközi mérkőzéseinek felvételeit, egyértelmű, hogy a csapat legnagyobb erőssége a védekezés. Lesznek sérülés és eltiltás miatt hiányzóink, de megfelelően tudjuk pótolni őket. Nagyon bízom a pontrúgásainkban, főleg a szögleteinktől várok sokat. A fehérvári csapat – főleg hazai pályán – nagyon erős, ezért nem szabad lebecsülni, mi sem tesszük ezt. Természetesen nem elégednénk meg a döntetlennel, a győzelemért fogunk harcolni, de ha aláírhatnám most, hogy holnap egy pontot szerzünk, az utolsó fordulóban pedig nyerünk hazai pályán, akkor azt elfogadnám. De mivel erre nincs lehetőség, ezért holnap is győzelemre fogunk játszani!"

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
14 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54