El: Torghelle szerint most a „másik oldalon” volt a Videoton

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 21:40
Az Európa-liga G-csoportjában a Videoton azzal a tudattal lépett pályára a belga Genk ellen, hogy ha nyer, biztossá teszi továbbjutását a legjobb 32 közé, de a vendégek elvitték a három pontot Székesfehérvárról. A rengeteg helyzetet kihagyó Videoton ettől függetlenül az utolsó fordulóban még kiharcolhatja a továbbjutást – igaz, erre vajmi kevés esélye maradt. Torghelle Sándor szerint most nem volt szerencséje a Vidinek, de nem szabad feladni a reményt.

„Hazai pályán mindig fájó a vereség, de abszolúte nem lehetünk elkeseredve – értékelt a csereként pályára lépő Vidi-támadó, Torghelle Sándor. – Mindent beleadtunk, de pontrúgásból szereztek a belgák egy gólt, amellyel megnyerték a mérkőzést. Nem lehetünk szomorúak, mert jó ellenfél ellen játszottunk, voltak lehetőségeink, de sajnos ezek nem mentek be. Van hátra egy mérkőzésünk, elérhetjük még céljainkat.Torghelle Sándor. – Mindent beleadtunk, de pontrúgásból szereztek a belgák egy gólt, amellyel megnyerték a mérkőzést. Nem lehetünk szomorúak, mert jó ellenfél ellen játszottunk, voltak lehetőségeink, de sajnos ezek nem mentek be. Van hátra egy mérkőzésünk, elérhetjük még céljainkat.

Feljebb toltuk védekezésünket, az egész héten ezt gyakoroltuk, igyekeztük minél hamarabb visszaszerezni a labdát, és sikerült is meglepni a Genket. Ez jól ment, de az eredményben ez sajnos nem látszódott meg, ám nem lehetünk elégedetlenek teljesítményünkkel. Valamikor megyünk előre, megkontráznak, kapunk egy gólt; van, mikor az ellenfél támad végig, és nekünk van szerencsénk, mert kihagyja helyzeteit, de rúgunk egy gólt – a labdarúgás már csak ilyen. Most a másik oldalon voltunk."


Legfrissebb hírek

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
21 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52
Ezek is érdekelhetik