El: Nincs favoritja a döntőnek - Rafa Benítez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.14. 19:43
A 2012-es Bajnokok Ligája-győzelem után egy évvel később az angol Chelsea az Európa-liga döntőjébe kvalifikálta magát, ahol a portugál Benfica lesz az ellenfele az amszterdami összecsapáson. Rafa Benítez, a londoni klub ideiglenes menedzsere érdekes döntőre számít, míg Frank Lampard középpályás a klubért szeretné megnyerni a finálét.
„Az, hogy itt lehetünk, mutatja, jól végeztük a dolgunkat – kezdte mondandóját Rafa Benítez, a Chelsea ideiglenes menedzsere az amszterdami sajtótájékoztatón. – Nem gondolom, hogy lenne favoritja a döntőnek. Jorge Jesus jó edző, remek idényt fut a Benfica. Úgy vélem, érdekes finálé vár ránk. A legfontosabb, hogy bízzunk saját sikerünkben, de ez persze az ellenféltől is függ. Nyilvánvalóan győzni akarunk."

A spanyol szakember továbbá elmondta, Eden Hazard játékára biztosan nem számíthat szerda este, míg John Terryről a meccs napján dönt a stáb.

„Az előző évből meríthetünk erőt és ötletet. Visszagondolva, a BL-döntőben talán mi voltunk az esélytelenebbek. Szerepeltünk már néhány fináléban, s mindig rájössz, hogy az apró momentumok azok, amik eldöntik a végkimenetelt. A Benfica jó csapat, csakúgy, mint tavaly a Bayern München volt. A szezonunk sikeressége a holnapi meccsen fog eldőlni, de nem mondanám, hogy túlteljesítettük volna céljainkat. Ettől függetlenül ezt a döntőt meg akarjuk nyerni mindannyian. A Chelsea-ért" – mondta Frank Lampard, a Chelsea angol középpályása.

„Valóban voltak céljaink idén, de nem tudtuk mindet valóra váltani – reagált csapattársa szavaira Petr Cech, a londoni klub cseh kapusa. – A holnapi viszont roppant fontos találkozó lesz számunkra. Ez a Benfica még erősebb lett tavaly óta, amikor a BL-ben legyőztük. Tele van tehetséges, gyors játékosokkal. Nem számít hogyan nyerjük meg a döntőt, amíg tényleg meg is nyerjük azt."

A két csapat szerda este 20.45-től az Amszterdam Arénában csap össze az Európa-liga döntőjében.
Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11
Ezek is érdekelhetik