El: az UEFA vizsgálhatja a Honvéd-Cselik meccset - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2013.07.17. 16:26
A montenegrói Vijesti értesülései szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kivizsgálhatja a Bp. Honvéd–Cselik Niksics (9–0) Európa-liga-selejtezőt, annak szokatlan eredménye miatt.

Az eredményen kívül a Cselik védelmének és kapusának teljesítményét is megkérdőjelezi a Vijesti, mely szerint az európai szövetség a mérkőzés részletes elemzése után dönti el, hogy vizsgálatot indít-e. A második selejtezőkörbe 13–1-es összesítéssel továbblépő Honvédot természetesen a vizsgálat nem érinti.

A montenegrói Cselik Niksics történetében a Honvéd elleni két Európa-liga mérkőzés volt az ötödik, illetve hatodik európai kupameccs. A hat meccsen összesen 27 gólt kapott az együttes.

A mostani, Honvéd elleni 1–4 és 0–9 után az összesített El-mérlege a Cselik Niksicsnek: két döntetlen, négy vereség, hat szerzett és 27 kapott gól.

Érdekes, hogy mind a 27 gólt a korábbi egyszeres válogatott (még 2004-ben Szerbia és Montenegró színeiben) Zoran Banovics kapus kapta. A védelem összetétele sem sokat változott az elmúlt egy évben, ugyanis a Metalurh elleni két meccsen összesen 11 gólt kapott hátsó alakzatból a korábbi Videoton-játékos Ilja Radovics, valamint Danilo Vukovics, Alekszandar Dubjelvics, Predrag Vidakanics és Darko Bulatovics is pályára lépett a múlt héten, a Honvéd elleni találkozón is.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
3 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56
Ezek is érdekelhetik