Történelmi bukás: sosem estek ki ily korán a magyar kupacsapatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.25. 22:34
null
Csak egy boldog magyar volt csütörtök este Debrecenben (Fotó: Szabó Miklós)
A DVSC-Teva Strömsgodset és a Bp. Honvéd Vojvodina elleni hazai vereségével biztossá vált, hogy 2013. július 25-én minden magyar kupacsapat elbúcsúzik az európai porondtól. Először történt meg, hogy a magyar futballcsapatok még júliusban – ráadásul az NB I rajtja előtt – elköszönnek. Öt párharcból mindössze egyet nyertek meg a magyar együttesek (a Honvéd 13–1-es összesítéssel gázolta el a Cselik Niksicset), és konstatálhatjuk: mire a hat legerősebb európai liga (Anglia, Spanyolország, Németország, Olaszország, Franciaország, Portugália) csapatai egyáltalán bekapcsolódnak a küzdelmekbe, klubjaink közül már egyik sincs versenyben. Az alábbiakban áttekinthetik a kupaszereplést, illetve azt, hogy a kétezres években meddig jutottak a magyar csapatok Európában.

2013–14-es idény: július 25. (kupaindulóink: Győri ETO, DVSC-Teva, Videoton, Bp. Honvéd) Egyedül a Honvéd tudott párharcot nyerni. Sosem estek ki a magyar csapatok ily korán – még júliusban, egy nappal az NB I rajtja előtt.

2012–13-as idény: december 7. (kupaindulóink: DVSC-Teva, Videoton, Bp. Honvéd, MTK). Az MTK-n kívül minden csapat nyert párharcot, a Videoton az Európa-liga csoportkörébe jutott.

2011–12-es idény: augusztus 4. (kupaindulóink: Videoton, Paksi FC, Ferencváros, Kecskeméti TE). A Paks két nyert párharccal lett a legeredményesebb csapat, a Ferencváros egy párharcot nyert, a Videoton és a Kecskemét azonnal kiesett.

2010–11-es idény: december 16. (kupaindulóink: DVSC, Videoton, ZTE, Győri ETO). A DVSC az Európa-liga csoportkörébe jutott. Az ETO három párharcot nyert, a Videoton és a ZTE azonnal kiesett.

CSALÓDOTT AZ MLSZ

A Magyar Labdarúgó-szövetség az NB I-es szezont beharangozó írásában kitér arra, hogy a nemzetközi kupaszereplés elmarad a jelenlegi elnökség 2010-es megválasztásakor kitűzött céloktól.

„Az MLSZ elnöksége 2010-es megválasztása után közzétett stratégiájában a klubok nemzetközi szereplésével kapcsolatban – talán túlzottan optimista – várakozásokat fogalmazott meg, bízva a futballfejlesztések (TAO-program, akadémiai támogatások, infrastruktúra-fejlesztés, licencrendszer, központi televíziós és marketingjogok központi értékesítése) rövid távú eredményeiben. Az idei nyár nemzetközi kupateljesítménye egyelőre jelentősen elmarad az elvárttól, de hosszú távon továbbra is a magyar élfutball nemzetközi versenyképességben is mérhető fejlődését várja a szövetség" – írja az mlsz.hu.

2009–10-es idény: december 9. (kupaindulóink: DVSC, Újpest, Haladás, Honvéd). A DVSC a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott. Többi csapatunk közül csak a Haladás nyert (egy) párharcot.

2008–09-es idény: augusztus 28. (kupaindulóink: MTK, DVSC, Győri ETO). A DVSC és az ETO nyert egy-egy párharcot.

2007–08-as idény: augusztus 30. (kupaindulóink: DVSC, MTK, Honvéd). Egyedül a Honvéd nyert párharcot.

2006–07-es idény: augusztus 24. (kupaindulóink: DVSC, Újpest, FC Fehérvár). Egyedül a Fehérvár nyert párharcot.

2005–06-os idény: szeptember 29. (kupaindulóink: DVSC, Ferencváros, FC Sopron). Egyedül a DVSC nyert párharcot.

2004–05-ös idény: december 16. (kupaindulóink: Ferencváros, Újpest, Honvéd). A Ferencváros az UEFA-kupa csoportkörébe jutott. A Honvéd és az Újpest egy-egy párharcot nyert.

2003–04-es idény: 2004. március 3. (kupaindulóink: MTK, DVSC, Ferencváros). A DVSC a mai napig a legutóbbi magyar csapat, amely (három párharcot megnyerve) megérte egy európai kupa tavaszi folytatását. Az MTK és a Ferencváros egy-egy párharcot nyert.

2002–03-as idény: november 12. (kupaindulóink: ZTE, Ferencváros, Újpest). A Ferencváros kettő, az Újpest és a ZTE egy-egy párharcot nyert.

2001–02-es idény: szeptember 27. (kupaindulóink: Ferencváros, DVSC, Dunaferr). Egyedül a DVSC nyert párharcot.

2000–01-es idény: november 9. (kupaindulóink: Dunaferr, MTK, Vasas). Az MTK két, a Dunaferr és a Vasas egy-egy párharcot nyert.

Az Intertotó-kupát nem számítottuk be a szereplések közé. A kilencvenes években és korábban jóval későbbi időpontban kezdődtek a kupaküzdelmek, így a magyar csapatok mindig megérték a késő őszt.

Kovács Péter: Nagyon jó ilyen szurkolók előtt játszani

2013–2014, A MAGYAR FUTBALLCSAPATOK EURÓPAI KUPASZEREPLÉSE
BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
Győri ETO–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0–2 (Jicaki, Alberman)
Maccabi Tel-Aviv–Győri ETO 2–1 (Ben Haim, Zahavi, ill. Martínez)
EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR
Cselik Niksics (montenegrói)–Bp. Honvéd 1–4 (Radovics, ill. Holender 2, Délczeg, Diaby)
Bp. Honvéd–Cselik Niksics 9–0 (Testardi 3, Holender, Diaby, D. Diarra, Délczeg, Alcibiade, Kozma)
Videoton–Mladoszt Podgorica (montenegrói) 2–1 (Vinícius, Gyurcsó, ill. Markovics)
Mladoszt Podgorica–Videoton 1–0 (Knezsevics)
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR
Vojvodina (szerb)–Bp. Honvéd 2–0 (Trajkovics, Vranjes)
Bp. Honvéd–Vojvodina 1–3 (D. Diarra, ill. Bilbija, Alivodics, Vranjes)
Strömsgodset (norvég)–DVSC-Teva 2–2 (Horn, Kovács P., ill. Sidibe 2)
DVSC-Teva–Strömsgodset 0–3 (Kovács P., B. Boateng, Storflor)
A magyar csapatok kupaszereplése 2013. július 25-én véget ért.
Legfrissebb hírek

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2026.08.14. 12:48

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
2026.08.14. 06:57

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
2026.08.13. 20:52