El: beleszaladt a késbe az európai fociporond legkisebbje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.03. 19:23
Nem sikerült az európai bemutatkozás a Santos Tartunak: az észt harmadik ligás csapat pályaválasztóként 7–0-ra kikapott a norvég Tromsőtől az Európa-liga selejtezőjének csütörtöki játéknapján.

A 2006-ban alapított, nevében a brazil futball és Pelé előtt tisztelgő kiscsapat az Észt Kupa döntőjének veszteseként indulhat az Európa-liga új kiírásában, mint a sorozat idei legalacsonyabban rangsorolt csapata.

Az az észt harmadosztály tabelláját vezető, amatőr futballistákból álló Santos már az első félidőben háromgólos hátrányba került, és a végéig hetet kapott a Tromsőtől, amely, bár rutinos európai kupainduló, jelenleg szintén nem első ligás; a norvég másodosztályban harcol a gyors visszajutásért.

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

Santos Tartu (észt)–Tromsö (norvég) 0–7
Veris Chisinau (moldovai)–Liteksz (bolgár) 0–0
Banga Gargzdai (litván)–Sligo Rovers (ír) 0–0
Gabala (azeri)–Siroki Brijeg (bosnyák) 0–2
Cselik (montenegrói)–NK Koper (szlovén) 0–5
MyPa-47 (finn)–IF Fuglafjördur (feröeri) 1–0
Kalev Sillamäe (észt)–Honka (finn) 2–1

KORÁBBAN KÖZÖLT EREDMÉNYEK
Kajrat Almati (kazah)–FK Kukësi (albán) 1–0
Pjunyik (örmény)–FK Asztana (kazah) 1–4
Sirak (örmény)–Sahtyor Karagandi (kazah) 1–2

KÉSŐBB
20.30, Debrecen: DIÓSGYŐRI VTK–Birkirkara (máltai) (Tv: M1 – élőben az NSO-n!)

18.00: FK Turnovo (macedón)–Csihura Szacshere (grúz)
18.00: UE Santa Coloma (andorrai)–Metalurg Szkopje (macedón)
18.00: VPS (finn)–Brommapojkarna (svéd)
18.45: Botev Plovdiv (bolgár)–Libertas (San Marinó-i)
19.00: Szioni Bolniszi (grúz)–Flamurtari (albán)
19.00: FC Tiraspol (moldovai)–Inter Baki (azeri)
19.00: IFK Göteborg (svéd)–Fola Esch (luxemburgi)
19.00: Rosenborg (norvég)–FK Jelgava (lett)
19.00: FC Vaduz (liechtensteini)–College Europa (gibraltári)
19.30: Differdange (luxemburgi)–Atlantas Klaipeda (litván)
19.45: Broughton (walesi)–Haugesund (norvég)
20.00: B36 Tórshavn (feröeri)–Linfield (északír)
20.00: FK Csukaricski (szerb)–Sant Julia (andorrai)
20.00: Hibernians (máltai)–Spartak Trnava (szlovák)
20.00: RNK Split (horvát)–Mika Astarak (örmény)
20.00: Rudar (szlovén)–KF Laci (albán)
20.00: Vikingur (feröeri)–Daugava Daugavpils (lett)
20.30: Folgore (San Marinó-i)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
20.45 Aberdeen (skót)–Daugava Riga (lett)
20.45: Derry City (ír)–Aberystwyth Town (walesi)
20.45: Crusaders (északír)–Ekranas (litván)
21.15: Fram Reykjavík (izlandi)–Nömme Kalju (észt)
21.15: Hafnarfjördur (izlandi)–Glenavon (északír)
21.15: Stjarnan (izlandi)–Bangor City (walesi)
21.15: Zeljeznicar (bosnyák)–Lovcsen (montenegrói)

A visszavágókat a jövő héten rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
Tegnap, 13:20

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
Tegnap, 9:30

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
2026.09.02. 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
2026.09.02. 11:20

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

A Fradinak az idei a legjobb selejtezős mérlege, az ETO nem élt a „három élet” lehetőségével

Európa-liga
2026.08.28. 17:40