A DVTK 6-2-es összesítéssel továbbjutott az El-ben

Vágólapra másolva!
2014.07.10. 19:28
null
A végére belelendült a Diósgyőr (Fotó: Darrin Zammit Lupi/The Times)
Diósgyőri továbbjutás! A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a DVTK idegenben 4–1-re nyert a máltai Birkirkara ellen, így 6–2-es összesítéssel továbbjutott a következő fordulóba!

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője azt mondta a Birkirkara elleni Európa-liga-selejtező visszavágója előtt, a kritikákra a legjobb válasz az eredmény, a győzelmet nem kell magyarázni. Tény, a Diósgyőr egy héttel ezelőtt 2–1-es előnyre tett szert máltai ellenfelével szemben Debrecenben köszönhetően Bacsa Patrik hajrábeli találatának.

A máltai visszavágóra több mint 200 diósgyőri drukker kísérte el a csapatot, amely a még otthon szerzett előny tudatában is támadó szellemben lépett fel. Ennek eredményeként fél óra után már gólt ünnepelhettek a DVTK-szurkolók. Ekkor a csapatkapitány Elek Ákos két védőt befűzve kapura tört a balon, éles szögből lőtt, Adrián Murcia kapus pedig érthetetlen módon saját kapujába ütötte a labdát. 0–1

A hazai mérkőzésen is sikerült előnybe kerülnie a DVTK-nak, akkor azonban rögvest válaszolt a Birkirkara – igaz, ahhoz Ivan Rados bakija is kellett. Szivics most Antal Botondnak szavazott bizalmat a kapuba, de ő sem úszta meg gól nélkül.

Még a szünet előtt egyenlítettek a máltaiak Ryan Camenzuli révén, akiről megfeledkezett a diósgyőri védelem, s egy jó kiugratást követően volt eredményes. 1–1

MESTERMÉRLEG
„Számunkra kötelező volt a győzelem célunk elérése érdekében, azaz, hogy továbbjussunk az Európa-liga következő körébe. A játékosok nagy önbizalommal futballoztak. Boldog vagyok, hogy szurkolóinknak különleges estét szereztünk” – nyilatkozta Tomiszlav Szivics a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Szivics mester nem változtatott a szünetben, az első mérkőzésen gólt szerző Barczi Dávidot csupán a 61. percben küldte be Bacsa helyére, s ha nem is csak a volt újpestinek köszönhetően, de a DVTK kétszer is villanni tudott rövid időn belül. Még a 61. percben Gosztonyi András szerzett labdát, s remek ütemben tálalt a bal oldalon robogó Senad Husic elé, akinek rövid alsó sarokba tartó lövése utat talált a kapuba! Tán Murcia kapus ebben is benne volt, de a lényegen mit sem változtat ez. 1–2

Öt percet sem kellett várni az újabb DVTK-gólra, ami el is döntötte a továbbjutás kérdését. Elek remekül indította Gosztonyit, akinek centerezésére a néhány perccel korábban beállt Barczi jött, s pazar mozdulattal, sarokkal vágta a labdát a Birkirkara kapujába! 1–3

A hajrában akadt némi izgalom Antal kapuja előtt is, de előbb Camenzuli lövése centikkel a kapufa mellett gurult el, majd ismét Camenzuli próbálkozott, de Antal nagyot védett. A túloldalon pedig a csereként beállt Nikházi Márk egymaga akár két gólt is rúghatott volna, de egyik nagy helyzeténél sem találta el a kaput.

A végén a lelátón vonatozó DVTK-szurkolók még egy gólnak tapsolhattak. A hosszabbításban a szintén a kispadról beállt Lazar Marjanovics is eredményes volt, így a Diósgyőr 4–1-re nyert Máltán, ezzel 6–2-es összesítéssel búcsúztatta a Birkirkarát, s készülhet a következő fordulóra. Egyelőre azt nem tudni, melyik csapat lesz a DVTK ellenfele a 2. fordulóban, mivel a Liteksz Lovecs–Veris összecsapást eső miatt elhalasztották.

Tomiszlav Szivics tehát eredménnyel – és ami fontosabb –, továbbjutással válaszolt a kritikákra.

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

BIRKIRKARA (máltai)–DIÓSGYŐRI VTK 1–4 (Camenzuli 43., ill. Elek Á. 30., Husic 61., Barczi 66., Marjanovics 91.)
Továbbjutott: a DVTK, 6–2-es összesítéssel



A DVTK kettős győzelemmel búcsúztatta a Birkirkarát (Fotó: uefa.com)
A DVTK kettős győzelemmel búcsúztatta a Birkirkarát (Fotó: uefa.com)
Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik