El: Csak dicsérni tudom a srácokat - Kondás Elemér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.28. 22:47
Dicsérte játékosait Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője annak ellenére, hogy 0–0-t játszott a Young Boys ellen az Európa-liga selejtezőjének visszavágóján, és így 1–3-as összesítéssel kiesett a sorozatból.

„Megvoltak a lehetőségeink, kapufát lőttünk, akadt egy tizenegyesgyanús szituáció is, csak a gól hiányzott – mondta a lefújás után az m2-nek Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője. – Jó iramú, remek mérkőzést játszottunk, sajnos nem tudtunk betalálni. Tökéletesen azt nyújtotta a csapat, amit megbeszéltünk, csak a gól nem jött össze. A kapusunknak igazából nem is kellett védenie. Úgy gondolom, mindent megtettek a srácok, csak dicsérni tudom őket. A játékvezető szórta a sárgákat, nekünk a legkisebb szabálytalanságért is adott.”Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője. – Jó iramú, remek mérkőzést játszottunk, sajnos nem tudtunk betalálni. Tökéletesen azt nyújtotta a csapat, amit megbeszéltünk, csak a gól nem jött össze. A kapusunknak igazából nem is kellett védenie. Úgy gondolom, mindent megtettek a srácok, csak dicsérni tudom őket. A játékvezető szórta a sárgákat, nekünk a legkisebb szabálytalanságért is adott.”

„A kinti mérkőzés döntött. Ott egy-egynél nekünk volt helyzetünk, nem ment be, majd kaptunk kettőt. Ha döntetlen maradt volna, akkor most a nulla-nullával mi örülhettünk volna az idegenben szerzett gól miatt.”

„Azt gondolom, apróságokon múlt, hogy nem tudtunk bejutni valamelyik csoportkörbe. Meg tudtuk verni a BATE Boriszovot, idegenben sokáig jól álltunk, de megvoltak a különböző okok, amiért vereséget szenvedtünk.”

Zsidai: Teljesítményben felülmúltuk a Young Boyst

Legfrissebb hírek

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
4 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
6 órája

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
8 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
Tegnap, 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
Tegnap, 11:20

Guineai középpályást szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 17:17

DVSC: Franciaországból érkezett válogatott középpályás, csatár is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 11:37

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 09:53