El: a Sevilla edzőjének nincs kristálygömbje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.26. 20:22
Unai Emery, a Sevilla edzője az Európa-liga-döntő előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy számára fontosabb a sorozat megnyerése, mint az ezzel járó automatikus Bajnokok Ligája-indulás.

„Nagyon szervezett csapatuk van, remekül védekeznek és jól támadnak le. Nem tudom, hogy mi lesz a mérkőzés végeredménye. Nincs kristálygömböm, de szoros meccs lesz. Mindketten nagyon akarjuk ezt a győzelmet, s ki akarjuk használni a lehetőségeinket. Ezzel a győzelemmel akarjuk befejezni a szezont. Ez nem nyomást kell hogy jelentsen, hanem motivációt” – mondta a sajtótájékoztatón Unai Emery.Unai Emery.

„Azt akarom, hogy a klub megnyerje a negyedik trófeáját a sorozatban. A Bajnokok Ligája-indulás csak egy szórakoztató extra lépés lenne."

Mint ismert, ebben a szezonban először az El győztese a dicsőség mellett elnyeri a jogot, hogy a Bajnokok Ligájában induljon a következő szezonban. A szakember mestere számára azonban nagyobb motiváció, hogy történelmet írjon a csapatával. A Sevilla lehet az első csapat, amely negyedszer nyeri meg az Európa-ligát (természetesen a jogelőd UEFA-kupát is beleszámítva). A Sevillán kívül az Internazionale, a Juventus és a Liverpool győzött három alkalommal.

Fernando Navarro, a Sevilla védője némiképp más véleménnyel van, mint edzője.

„Kivételes lehetőség ez. Ebben az évben ugyanis nagyon nagy bónusz jár a győzelem mellé. Nem gondolom, hogy mi lennénk az esélyesek, de úgy kell játszanunk, hogy ne legyünk sebezhetőek. Egy döntőben bármi megtörténhet."

Bár a sevillaiakkal úgy tűnik, mégsem. A spanyol klub az UEFA-kupában és az El-ben valahányszor döntőbe jutott, mindig győzött: 2006-ban a Middlesbrough-t, 2007-ben az Espanyolt, tavaly pedig a Benficát verte meg.

A Sevilla edzése Varsóban

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
4 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
14 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15