DVSC: „A továbbjutás a cél, nagyon fontos lesz az első meccs”

2015.06.22. 15:59
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva a montenegrói Szutjeszka ellen játszik az Európa-liga első selejtezőkörében. A magyar csapat vezetőedzője, Kondás Elemér bizakodva várja a párharcot.

„A sorsolás így alakult, nem érdemes azzal foglalkozni, hogy kaphattunk-e volna könnyebb vagy nehezebb ellenfelet – mondta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Néhány információt már tudunk a montenegróiakról. Az biztos, hogy jó csapat, az elmúlt három évben produkált eredményei is ezt igazolják. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy most nyáron zsinórban a harmadik bajnoki címét hódítsa el.”Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője. – Néhány információt már tudunk a montenegróiakról. Az biztos, hogy jó csapat, az elmúlt három évben produkált eredményei is ezt igazolják. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy most nyáron zsinórban a harmadik bajnoki címét hódítsa el.”

„Azon leszünk, hogy még inkább feltérképezzük ellenfelünket, és a lehető legjobban felkészüljünk, hiszen a továbbjutás a célunk. Tudom, hogy a következő fordulóban a Skonto Riga–St. Patrick's Athletic párharc győztesével mérkőznénk meg, ezzel azonban még semmiképpen sem akarunk foglalkozni. Mint mindig, most is csak a soron következő feladatra koncentrálunk, az pedig a jövő hét kedden Debrecenben rendezendő, Szutjeszka elleni meccs lesz. Olyan eredményt kell elérnünk, hogy jó eséllyel várhassuk a visszavágót.”

A selejtezők első mérkőzéseit július 2-án, a visszavágókat egy héttel később, 9-én rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
4 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
15 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
16 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
18 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50