El: az MTK beteghordójának jobb a sprintje, mint Berbatovnak!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.05. 16:41
Nem várt helyzetben bukkant fel a magyar atlétika rejtett talentuma! Az MTK–Vojvodina Európa-liga-selejtező első mérkőzésén az egyik beteghordó olyan sprintet vágott ki, ami felér néhány élsportolóéval is.

Az InStat-elemzőrendszer a Vojvodina kérésére „futásdiagnózist” végzett az összecsapáson, amelynek eredményeit az MTK is szívesen fogadta, és a találkozó 74. perce váratlan eredményt hozott. Az egyik beteghordó ugyanis mackós testalkata ellenére az elemzőrendszer mérése szerint 54 méteres sprintet „nyomott le”, ebből 14 méteren át 25.2 kilométer per órás csúcssebességen.

Usain Bolt rekordjai ugyan még nincsenek veszélyben, ám ez a teljesítmény nemzetközi összevetésben is kimagasló. Dimitar Berbatov, a Monaco bolgár csatára például – még ha ő nem is futni és küzdeni tudásáról híres – a Juventus elleni hazai Bajnokok Ligája-negyeddöntőben hasonló csúcssebességet ért el, ám mindössze hét méteren.

A Szusza Ferenc Stadion hősének csütörtökön joggal járt a közönség hatalmas tapsa és üdvrivalgása, miután szakmai közbeavatkozására szerencsére nem volt szükség.

A SZENZÁCIÓS SPRINT LEGVÉGE

Legfrissebb hírek

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
31 perce

Radnótival és Lisztessel a kezdőben az FTC – Ferencváros–Viktoria Plzen az El-ben

Európa-liga
44 perce

Corbu Máriusz: Az El-ben a kieséses szakasz a cél, de kellenek a bajnoki győzelmek is

Európa-liga
11 órája

Európa-liga: a plzeniek jól ismerik a Ferencvárost

Európa-liga
Tegnap, 19:00

Videó: Borbély Balázs elérzékenyült a sajtótájékoztatón lapunk kérdésére

Európa-liga
Tegnap, 18:15

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtök este

Európa-liga
Tegnap, 16:07

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
2026.10.13. 13:33

BEK- és BL-győztes klasszis lett a sportigazgató Szűcs Kornélék csapatánál

Minden más foci
2026.10.05. 09:52