El: korábbi NB I-es támadóval érkezik a Fradi ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.12. 18:45
Szerdán utazik Magyarországra a Ferencváros elleni Európa-liga-selejtezős párharc első mérkőzésére a Zeljeznicar, mégpedig a Honvéd és a Kecskemét korábbi labdarúgójával, Jovica Stokiccsal.

Bosnyák oldalak szerint a Zeljeznicar a máltai Balzan kiejtése után gyakorlatilag egyből elkezdte a felkészülést a Ferencváros elleni párharcra. A bosnyák rekordbajnok szerdán érkezik Budapestre charter járattal.

A Zeljeznicarban a Fradi ellen már pályára léphet a néhány napja a Borac Banja Lukától igazolt Jovica Stokic. A támadó középpályásként és csatárként is bevethető 28 éves játékosnak nem lesz idegen a magyar levegő, hiszen néhány éve a magyar NB I-ben szerepelt. A 2010–2011-es szezonban egy mérkőzésen 45 perc jutott neki a Honvéd első csapatában, míg az NB II-ben háromszor lépett pályára. A következő idényben már a Kecskemét színeiben tíz NB I-es találkozón két gólt szerzett. Ezt követően játszott többek között a dél-koreai bajnokságban is.

A Zeljeznicar szurkolói 1100 jegyet kaptak a jövő csütörtöki budapesti mérkőzésre, darabonként 10 eurós áron.Zeljeznicar a máltai Balzan kiejtése után gyakorlatilag egyből elkezdte a felkészülést a Ferencváros elleni párharcra. A bosnyák rekordbajnok szerdán érkezik Budapestre charter járattal.

A Zeljeznicarban a Fradi ellen már pályára léphet a néhány napja a Borac Banja Lukától igazolt Jovica Stokic. A támadó középpályásként és csatárként is bevethető 28 éves játékosnak nem lesz idegen a magyar levegő, hiszen néhány éve a magyar NB I-ben szerepelt. A 2010–2011-es szezonban egy mérkőzésen 45 perc jutott neki a Honvéd első csapatában, míg az NB II-ben háromszor lépett pályára. A következő idényben már a Kecskemét színeiben tíz NB I-es találkozón két gólt szerzett. Ezt követően játszott többek között a dél-koreai bajnokságban is.

A Zeljeznicar szurkolói 1100 jegyet kaptak a jövő csütörtöki budapesti mérkőzésre, darabonként 10 eurós áron.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Július 16., 20.30: Ferencváros–Zeljeznicar (bosnyák)
A visszavágót július 23-án, 18 órától rendezik.

 

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:05

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik