Lovrencsicsékkel játszik a Vidi az El-csoportkörért

2015.08.07. 12:54
A Videoton labdarúgócsapata a lengyel bajnok Lech Poznannal került össze az Európa-liga playoffkörének pénteki sorsolásán.
Öt éve a Juvét is megelőzte a Lech
„Sosem tudtunk Videoton-játékost igazolni, túl sokba kerültek volna”
Casoni: Előny lehet, hogy idegenben kezdünk
Juhász: Üres stadionban sem lesz könnyebb a meccs
Öt éve a Juvét is megelőzte a Lech
„Sosem tudtunk Videoton-játékost igazolni, túl sokba kerültek volna”
Casoni: Előny lehet, hogy idegenben kezdünk
Juhász: Üres stadionban sem lesz könnyebb a meccs

A Bajnokok Ligájából kieső Videoton a Rubin Kazanyt, az osztrák Red Bull Salzburgot, a török Fenerbahcét, a francia Girondins Bordeaux-t, a lengyel Lech Poznant, valamint a cseh Slovan Liberecet kaphatta. A magyar bajnokot a Lech Poznannal sorsolták össze, a párharc első mérkőzését a lengyel aranyérmes otthonában rendezik augusztus 20-án, a visszavágót egy héttel később Székesfehérváron.

A Lovrencsics Gergő, Kádár Tamás és Holman Dávid személyében három magyart is a soraiban tudó Lech a BL-selejtező 2. fordulójából még továbbjutott az FK Sarajevo elleni kettős győzelemmel, a következő körben viszont otthon, majd idegenben is kikapott a svájci bajnok Baseltől, amely 4–1-es összesítéssel ejtette ki.

Nikolics Nemanja csapata, a Legia Warszawa az ukrán Zorja Luhanszkkal mérkőzik meg a csoportkörbe jutásért.

Az El-playoffkör résztvevői között a legmagasabban rangsorolt Borussia Dortmund a norvég Odd-dal játszik, a DVSC-t búcsúztató Rosenborgra újabb keleti túra vár, hiszen a Steaua Bucuresti lesz az ellenfele, míg a menetelését az MTK ellen megkezdő Vojvodina a Viktoria Plzennel találkozik.

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR

Lech Poznan (lengyel)–VIDEOTON (magyar)
Odd (norvég)–Borussia Dortmund (német)
Atromitosz (görög)–Fenerbahce (török)
Viktoria Plzen (cseh)–Vojvodina (szerb)
Steaua Bucuresti (román)–Rosenborg (norvég)
Zorja Luhanszk (ukrán)–Legia Warszawa (lengyel)
Rheindorf Altach (osztrák)–Belenenses (portugál)
MSK Zilina (szlovák)–Athletic Bilbao (spanyol)
Jablonec (cseh)–Ajax (holland)
PAOK (görög)–Bröndby (dán)
Milsami Orhei (moldovai)–Saint-Étienne (francia)
Young Boys (svájci)–Qarabag (azeri)
Molde (norvég)–Standard Liege (belga)
Rabotnicski (macedón)–Rubin Kazany (orosz)
Dinamo Minszk (fehérorosz)–Red Bull Salzburg (osztrák)
Bordeaux (francia)–Kajrat (kazah)
Slovan Liberec (cseh)–Hajduk Split (horvát)
Astra Giurgiu (román)–AZ (holland)
Thun (svájci)–Sparta Praha (cseh)
Panathinaikosz (görög)–Qäbälä (azeri)
FK Krasznodar (orosz)–HJK (finn)
Southampton (angol)–Midtjylland (dán)

Az első mérkőzéseket augusztus 20-án, a visszavágókat 27-én rendezik.

 

A SORSOLÁSI CSOPORTOK (vastag betűvel a kiemelt csapatok)
1. CSOPORT
Athletic Bilbao (spanyol) 56.999
Viktoria Plzen (cseh) 41.825
Steaua Bucuresti (román) 40.259
Legia Warszawa (lengyel) 24.800
Belenenses (portugál) 12.276

Rosenborg (norvég) 11.875
Zorja Luhanszk (ukrán) 10.533
MSK Zilina (szlovák) 8.750
Vojvodina (szerb) 6.275
Rheindorf Altach (osztrák) 5.135

2. CSOPORT
Ajax (holland) 66.195
PAOK (görög) 40.880
Young Boys (svájci) 31.375
Standard Liege (belga) 25.440
Saint-Étienne (francia) 16.983

Qarabag (azeri) 11.500
Molde (norvég) 10.375
Jablonec (cseh) 9.325
Bröndby (dán) 7.460
Milsami Orhei (moldovai) 3.750

3. CSOPORT
Rubin Kazany (orosz) 57.099
Red Bull Salzburg (osztrák) 43.135
Fenerbahce (török) 30.020
Bordeaux (francia) 24.483
Lech Poznan (lengyel) 17.300
Slovan Liberec (cseh) 16.325

Hajduk Split (horvát) 11.200
Atromitosz (görög) 10.380
Dinamo Minszk (fehérorosz) 9.650
VIDEOTON (magyar) 7.950
Rabotnicski (macedón) 4.675
Kajrat (kazah) 2.575

4. CSOPORT
Borussia Dortmund (német) 99.883
AZ (holland) 46.695
Sparta Praha (cseh) 30.825
Panathinaikosz (görög) 19.880
Southampton (angol) 16.078
FK Krasznodar (orosz) 15.099

HJK (finn) 11.140
Thun (svájci) 10.375
Astra Giurgiu (román) 9.759
Midtjylland (dán) 7.960
Odd (norvég) 2.875
Qäbälä (azeri) 2.750

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu Máriusz: A legnagyobb ellenfél a hőség volt

Európa-liga
2026.08.05. 22:55

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27