El: Nikolics betegség miatt a Legia keretébe sem került be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 17:53
null
A szerdai sajtótájékoztatón már bujkálhatott a betegség Nikolics Nemanjában (Fotó: AFP)
Nikolics Nemanja betegség miatt nem állhat a Legia Warszawa labdarúgócsapatának rendelkezésére az FC Bruges elleni idegenbeli Európa-liga mérkőzésen.


A varsói klub tájékoztatása szerint Nikolics Nemanja fertőzés miatt a Legia meccskeretébe sem került be. Állapota remélhetőleg nem súlyos, hiszen a magyar válogatott egy hét múlva játssza a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőjének első mérkőzését.

A Legia három forduló után egy ponttal az Európa-liga D-csoportjának utolsó helyén áll. Nikolics 16 gólt szerzett 14 lengyel bajnoki mérkőzésén, az Európa-liga selejtezőjében is betalált a kapuba, ám a csoportkörben egyelőre nem.

A 28 éves magyar válogatott csatár jó hírt is kapott csütörtökön, hiszen őt választották meg október legjobbjának a lengyel bajnokságban. Nikolics négy mérkőzésen hat gólt szerzett a lengyel élvonalban ebben az időszakban, és már sorozatban harmadszor nyerte el a hónap legjobb játékosa díjat.

 

Legfrissebb hírek

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik