El: Megnyerhetjük a mini Bajnokok Ligáját – Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.18. 11:40
Kevin Stewart, Adam Lallana és Dejan Lovren biztosan kihagyja a Liverpool Augsburg elleni Európa-liga-párharcának első mérkőzését. A „vörösök” hosszú útra készülnek, Jürgen Klopp elmondása szerint a csapat képes arra, hogy megnyerje a „mini Bajnokok Ligáját”.

A német menedzser szerint nehéz dolguk lesz az Augsburg ellen, hiszen a bajor csapat történelme legnagyobb mérkőzésére készül.

„Negyvenhét évet éltem Németországban, ismerem az országot, semmivel sem tudnak meglepni, azt pedig egyáltalán nem gondolom, hogy plusz motivációt jelent az Augsburgnak, hogy én vagyok a Liverpool menedzsere. Véleményem szerint, jó pár együttes képes arra, hogy megnyerje az Európa-ligát, és mi is ezen csapatok közé tartozunk. Nem mondhatjuk azt, hogy nincs esélyünk, de ha megnézik a versenyben lévő csapatokat, akkor ez olyan, mint egy mini Bajnokok Ligája” – mondta Jürgen Klopp.

A német szakember hozzátette, a vasárnapi angol bajnoki óta kipihenték magukat a játékosok, a sérülteket leszámítva mindenki fitten várja a találkozót.

A bukmékereknél mindenesetre a 16 közé jutásért rendezendő párharc első, augsburgi meccse előtt is esélyesebb a Liverpool.

EURÓPA-LIGA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉSEK

19.00: Fiorentina (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: DIGI Sport2)
19.00: Borussia Dortmund (német)–Porto (portugál) (Tv: RTLII)
19.00: Anderlecht (belga)–Olympiakosz (görög)
19.00: Midtjylland (dán)–Manchester United (angol) (Tv: DIGI Sport1)
19.00: Sevilla (spanyol)–Molde (norvég)
19.00: Villarreal (spanyol)–Napoli (olasz) (Tv: DIGI Sport3)
19.00: Saint-Étienne (francia)–Basel (svájci)
21.05: Sporting CP (portugál)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: DIGI Sport3)
21.05: Valencia (spanyol)–Rapid Wien (osztrák)
21.05: Augsburg (német)–Liverpool (angol) (Tv: DIGI Sport1)
21.05: Sparta Praha (cseh)–FK Krasznodar (orosz)
21.05: Galatasaray (török)–Lazio (olasz) (Tv: DIGI Sport2)
21.05: Sion (svájci)–Braga (portugál)
21.05: Sahtar Doneck (ukrán)–Schalke (német)
21.05: Marseille (francia)–Athletic Bilbao (spanyol)

Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
25 perce

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25
Ezek is érdekelhetik