El: a Loki korábbi edzője szerint 1-2 sör simán belefér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.18. 10:24
A Sparta Praha labdarúgócsapatát irányító Zdenek Scasny pályafutása legnagyobb diadalának nevezte a Lazio elleni 3–0-s idegenbeli győzelmüket, amellyel bejutottak az Európa-liga negyeddöntőjébe.

A Lazio nem remekel ebben az idényben – a Serie A-ban a nyolcadik helyen áll –, de még így is esélyesebbnek számított a Sparta Prahánál. A prágai 1–1-es döntetlen után is inkább az olasz csapat tűnt befutónak, a Sparta azonban a római visszavágón 3–0-ra győzött.

„Taktikailag nyertük, a pályán lévő játékosoknak köszönhetően – kezdte értékelését Zdenek Scasny. – Ahogy teltek a percek, úgy hittem egyre inkább a sikerben. Ez pályafutásom legnagyobb győzelme, vitán felül. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy három nullra nyerünk a Lazio otthonában. A legjobbjaikat küldték pályára, ám éltünk a lehetőségeinkkel. Most már a vasárnapi prágai derbire kell készülnünk.”

Az 58 éves cseh szakember – aki 2011 januárja és áprilisa között a DVSC-t irányította, nem túl sok sikerrel – azért a Slavia Praha elleni bajnoki rangadójuk előtt megengedett egy kis lazítást a csapatának.

„Hogy lesz-e alkalmuk a játékosoknak megünnepelni ezt a győzelmet? Természetesen, okos fiúk, ha megisznak egy-két sört, abból nem lehet baj.”

A Sparta Praha az Európa-ligában, illetve az elődjének számító UEFA-kupában 1984-ben jutott legutóbb negyeddöntőbe a mostani siker előtt. A Lazio elleni visszavágón az 1893-ban alapított prágai csapat kezdőjében tíz cseh játékos kapott helyet.

Legfrissebb hírek

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
3 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
3 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
17 órája

Borbély Balázs: A két mérkőzést összevetve megérdemelten jutottunk tovább

Európa-liga
18 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
20 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
22 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11