El: ez komoly? Mit keres De Gea a szezon álomcsapatában?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.05.20. 22:50
Két nappal a Sevilla Európa-liga-sikerét követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapja közzétette a sorozat 2015–2016-os szezonjának álomcsapatát, pontosabban 18 fős „álomkeretét”.

Nem meglepő, hogy az Európa-liga trófeáját sorozatban harmadszor elhódító Sevilla dominálja a dream teamet, a végső győztes hét játékost ad az UEFA szakmai megfigyelő által összeállított csapatba.Sevilla dominálja a dream teamet, a végső győztes hét játékost ad az UEFA szakmai megfigyelő által összeállított csapatba.

A Borussia Dortmundból három, a döntőben alulmaradt Liverpoolból kettő, a Tottenhamből és a Manchester Unitedból egy-egy labdarúgót választottak be a legjobbak közé.

Utóbbi talán a legérdekesebb, hiszen David De Gea úgy került be az Európa-liga álomkeretének kapusai közé, hogy mindössze két mérkőzésen védett a sorozatban, méghozzá a Liverpool elleni, összesítésben 3–1-re elveszített nyolcaddöntőben, de egyik találkozón sem tudta megőrizni kapuját a góltól, emellett hat-hat hárítása volt. (A Midtjylland elleni mérkőzéseken Sergio Romero állt az MU kapujában.)

Az Európa-liga legjobbjainak csapata a 2015–2016-os szezonban (Forrás: UEFA)
Az Európa-liga legjobbjainak csapata a 2015–2016-os szezonban (Forrás: UEFA)

 

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
14 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15

Nem az albánok napja volt a két kisebbik európai kupában

Európa-liga
2026.08.04. 23:13