A Vidi továbbjutott, megmentette kupacsapataink becsületét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.21. 20:21
null
Géresi gólja után megnyugodhatott a Videoton (Fotó: Veres Viktor)
Egyedüli magyar csapatként – 3–1-es összesítéssel – továbbjutott a Videoton az Európa-liga második selejtezőköréből, miután a szerb Csukaricski elleni idegenbeli összecsapáson 1–1-es döntetlent játszott. A fehérvári együttesre a dán Midtjylland vár a következő körben.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ

Csukaricski (szerb)–Videoton 1–1 (Fofana 13., ill. Géresi 76.)
Továbjutott: a Videoton, 3–1-es összesítéssel

Az Európa-ligában induló három magyar csapat közül egyedül a Videoton utazhatott előnnyel a visszavágóra, miután Felcsúton 2–0-ra legyőzte a szerb Csukaricskit. Az előző körhöz hasonlóan – a hazai 3–0-t követően fél óra után kétgólos hátrányba került a moldovai Zaria Balti ellen – a Videoton talán túlságosan is nyugodtan kezdte a visszavágót.

A szerbek az első perctől kezdve letámadták a fehérváriakat, ennek a 13. percben lett meg az eredménye: a csapatkapitány Igor Matics kiugratását Ismaël Fofana váltotta gólra, miután a kapuból kilépő Kovácsik Ádám mellett a jobb alsóba helyezett (1–0).

A gól után lassan ébredezett a Vidi, elsősorban Géresi Krisztián volt nagyon aktív: két veszélyes lövése is volt, valamint volt egy remek előkészítése is, ám Barczi Dávid lövését Nemanja Sztevanovics az oldalhálóba tolta, így a játékosok 1–0-s hazai vezetéssel vonultak a pihenőre.

A második félidőben sokáig csak a középpályán gyűrték egymást a felek: a hazaiak nem tudtak igazán nagy helyzeteket kialakítani, míg a fehérváriak nem akartak kockáztatni. Az állóháborúból aztán a Videoton jött ki jobban, hiszen a 76. percben Pátkai Máté remek passza után a vendégek legjobbja, Géresi Krisztián lőtt ballal a kapuba (1–1).

GÉRESI KRISZTIÁN GÓLJA:


A felcsúti 2–0-s siker után idegenben 1–1-es döntetlent játszott a Videoton, így 3–1-es összesítéssel továbbjutott – és a négy magyar csapat közül egyedüliként augusztusban is pályára léphet az európai kupaporondon. A harmadik selejtezőkörben a dán Midtjylland vár rá, amely az előző El-szezon egyenes kieséses szakaszában megszorongatta a Manchester Unitedet.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Videoton maradt állva egyedül a nemzetközi kupákban a magyar klubcsapatok közül (Fotó: Veres Viktor)
A Videoton maradt állva egyedül a nemzetközi kupákban a magyar klubcsapatok közül (Fotó: Veres Viktor)
Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

Orosz Pál: Szeretnénk, hogy kicsit színesebb legyen a játékunk

Európa-liga
2026.06.16. 21:15

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11
Ezek is érdekelhetik