El: Hrepka Ádám már az Aktobe ellen visszatérhet

2016.07.05. 10:58
Az Európa-ligában szereplő MTK vezetőedzője, Teodoru Vaszilisz a csapat hivatalos honlapjának nyilatkozott az Aktobe elleni párharcról, és elárulta, hogy akár Hrepka Ádám játékára is számíthat.

„Myke Bouard Ramos és Vogyicska Bálint még külön edz, de Hrepka Ádám lába már rendbe jött, ő a csapattal együtt készül, és ugyan nincs tökéletes fizikai állapotban, de ha úgy hozza az élet, az ő játékára már számíthatok” – mondta az MTK trénere.

A szakember nem kertelt, a szurkolókhoz hasonlóan ő is továbbjutást vár a gárdától.

„Egyértelműen továbbjutást várunk, ezért dolgozunk, de véletlenül sem szabad lebecsülnünk az ellenfelet. Nem véletlen, hogy a klubvilágranglistán százötven hellyel előrébb rangsorolják nálunk a kazah együttest. Ennek ellenére bízom a csapatban és hiszem, hogy fegyelmezett játékkal, nagy odafigyeléssel elérhetjük a célunkat, a továbbjutást.”

JÚLIUS 7., CSÜTÖRTÖK
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

18.00: MTK–Aktobe (kazah)
Az első mérkőzésen: 1–1

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
5 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
17 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu Máriusz: A legnagyobb ellenfél a hőség volt

Európa-liga
2026.08.05. 22:55