Videoton: Agresszivitásból jelesre vizsgáztunk, de… – Bódi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.15. 12:43
A Videoton 2–0-s győzelmet aratott a Csukaricski felett a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörtének első meccsén. A találkozót követően Bódi Ádám és Asmir Suljic értékelt a vidi.hu-nak.

Bódi Ádám, a Videoton első góljának szerzője úgy véli, a gárda agresszivitásból jelesre vizsgázott, ám a visszavágón nem szabad hibáznia.Bódi Ádám, a Videoton első góljának szerzője úgy véli, a gárda agresszivitásból jelesre vizsgázott, ám a visszavágón nem szabad hibáznia.

„Az első félidőben elég óvatosan kezdtünk, az ellenfelünk pedig masszívan védekezett, mindenhova odaértek és a területeket is jól zárták. A második félidőben azonban érezhetően egyre jobban elfáradtak, a labdákról többször lemaradtak. Ami pedig különösen jó volt, hogy ezzel szemben én nem éreztem fáradtnak magam, és a csapattársakon is láttam, hogy bőven bírják még, olyan sprinteket is bevállaltunk, amiket korábban nem.”

„A gólnál Géresi agresszívan, olyan helyzetből hozta vissza a labdát, amire a védőm nem számított, én pedig üresen kaptam a labdát. Örülök, hogy gólt szereztem, és nem kell görcsölnöm azon, hogy nem találok a kapuba. Remélem, a bajnokságban is minél hamarabb eredményes leszek. Úgy érezem, a csapat agresszivitásból jelesre vizsgázott ma, a visszavágón azonban nem szabad elkövetnünk még egyszer ugyanazt a hibát, mint a Balti ellen. Bizakodó vagyok, hiszen ezért a két gólért maximálisan megdolgoztunk, megharcoltunk, erre a mentalitásra és maximális koncentrációra lesz szükségünk Szerbiában is.”

„Jól felkészültünk az ellenfelünkből, megnéztük az előző meccseiket. Tudtuk, mire képesek. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen jó csapat a Csukaricski. Az előző, moldovai vereségünk után fel tudtunk állni, és megmutattuk, mi is jók vagyunk – értékelt Asmir Suljic. – Örülök a sikernek, ez a 2–0 jó eredmény a visszavágó előtt. A meccs végén betaláltam, ez fontos az együttes szempontjából, bár nekem nem számít, épp ki szerez gólt, a lényeg a csapat sikere. Nem lesz könnyű dolgunk a visszavágón, de bizakodóak vagyunk, mindent bele kell adnunk ott is. Ha ez sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy továbbjutunk.”

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

VIDEOTON–Csukaricski (szerb) 2–0 (Bódi 58., Suljic 92.)
Kiállítva: Nego (81., Videoton)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
18 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35