El: Akik azt hitték, a BL-ben a helyünk, azok… – Dárdai

2016.08.05. 00:14
null
Dárdai Pál és a Hertha nagy reményeket fűzött a nemzetközi kupaszerepléshez, amely gyorsan ért véget (Fotó: AFP, archív)
Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC idegenben 3–1-re kikapott a Bröndbytől az Európa-liga harmadik selejtezőkörében, így 3–2-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól. A magyar szakember szűkszavúan, de sokatmondóan értékelt.

„Rosszul kezdtük a mérkőzést, már a testbeszédünk sem volt jó. Akik azt gondolták, hogy jobbak vagyunk és a Bajnokok Ligájában is megállnánk a helyünket, azok most kiábrándultak” – mondta Dárdai Pál a mérkőzés után.

„Keserű számunkra ez a vereség, de megérdemeltük. Nem tudtunk annyira hatékonyak lenni, mint az első, hazai mérkőzésen” – mondta a berliniek csapatkapitánya, Fabian Lustenberger.

„Hihetetlenül nagyot küzdöttünk, sikerült nyomás alatt tartani az ellenfelet – örvendezett a mérkőzés triplázó hőse, a találkozó legjobbjának megválasztott Teemu Pukki. – Megérdemeltük a győzelmet, jobbak voltunk. Ez volt az első mesterhármason a Bröndbyben, a csapattársaknak sokat köszönhetek érte. Különösen az első két gólomnál szolgáltak ki nagyszerűen, nem volt nehéz dolgom. Egy igazi csapatmunka eredménye a győzelmünk és a továbbjutásunk.”

ÖSSZEFOGLALÓ



„Hittünk magunkban, ez volt számunkra a továbbjutás receptje – mondta Benedikt Röcker, a dánok német védője. – Ez a hit adott nekünk erőt és biztosította a csapat egységét. Ez volt a legfontosabb. Mindenki hitt a győzelemben, amire nagyon büszke vagyok. Pályafutásom egyik legfontosabb mérkőzése volt ez. Hat héttel ezelőtt érkeztem a Bröndbyhez, és máris egy erős Bundesliga-csapattal szemben kellett játszanom. Az idegenbeli mérkőzésen kikaptunk, de ma este a mi akaratunk érvényesült.”

A Hertha augusztus 20-án vívja a következő tétmérkőzését, amikor a harmadosztályú Jahn Regensburg vendégeként lép pályára a Német Kupa első fordulójában, majd egy héttel később az újonc Freiburgot fogadja a Bundesliga nyitányán.

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16