Európa-liga: Mourinho nehéz meccsre számít a Celta Vigo ellen

2017.05.04. 16:49
A Celta Vigóval csap össze a Manchester United a labdarúgó Európa-liga elődöntőjében. Az első mérkőzés előtt mindkét klub vezetőedzője beszélt csapata esélyéről.


 

Mourinho szerint a Celta Vigo megérdemelten jutott el az El elődöntőjéig (Fotó: AFP)
Mourinho szerint a Celta Vigo megérdemelten jutott el az El elődöntőjéig (Fotó: AFP)

José Mourinho, a Manchester United menedzsere arra panaszkodott, hogy áprilisban csapatának kilenc meccset kellett játszania – igaz, a Celta Vigo is ennyiszer lépett pályára a múlt hónapban. A United helyzete legalább a sérüléseket illetően javult, hiszen Phil Jones, Chris Smalling és Éric Bailly is felépült, így újra bevethető.

A klub egyértelmű célja az, hogy a következő idényben a Bajnokok Ligájában induljon, azonban a Premier League-et tekintve az ehhez szükséges helyezés megszerzése már nem csak rajta múlik. Ha azonban meg tudná nyerni az Európa-ligát, azzal biztosítaná helyét a BL főtábláján. Ehhez a Celta Vigót kell legyőznie az elődöntőben, ami Mourinho szerint nem lesz könnyű, hiszen a spanyol csapatnál tisztán látszik, hogy akár az utolsó bajnoki meccseiket is beáldozzák az Európa-liga győzelemért.

„Oka van annak, hogy a Celta eljutott az elődöntőig, hiszen kiegyensúlyozott a teljesítménye – mondta elismerően a portugál tréner. – A kieséses szakaszban szinte az összes csapat azonos szinten volt, és az, hogy idáig jutottak, mindent elmond róluk.”

„Kényelmes helyzetben vannak a spanyol bajnokságban, úgyhogy megtehetik, hogy az Európa-ligára koncentráljanak, pihentethetnek játékosokat, hogy csúcsformába lendüljenek. Nehéz meccsre számítunk emiatt. Kikaptak az elmúlt két bajnoki meccsükön, de cserejátékosokkal játszottak, szóval nyilvánvaló, hogy az El-győzelemre hajtanak” – vélekedett Mourinho.

A Celta Vigo argentin trénere, Eduardo Berizzo szerint csapata nem retten meg ellenfelétől, és azt is elárulta, mi segíthet nekik kiharcolni a döntőbe jutást.

„A csapatunk karakteres, hiszünk magunkban. Nyomás alá kell helyeznünk az ellenfelet, és nekünk kell birtokolnunk a labdát. Egyszerűen hűnek kell maradnunk magunkhoz. Már sok nagyszerű csapattal játszottunk, a United is az. Hittel és szívvel fogunk nyerni, legalábbis reménykedünk benne” – ígérte Berizzo.

A Celta Vigo–Manchester United Európa-liga-elődöntő első mérkőzése csütörtök 21.05-kor kezdődik. A találkozóról élő, szöveges közvetítést olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on.

Legfrissebb hírek

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:05

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21
Ezek is érdekelhetik