El: Jó lenne a következő körben a Midtjyllanddal játszani – Orosz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.19. 17:52
A labdarúgó NB I-ben negyedik helyen végző Ferencváros a lett Jelgavával találkozik az Európa-liga selejtezőjének első körében. Orosz Pál, a zöld-fehérek vezérigazgatója örül, hogy ezúttal nem a Balkánra kell utazniuk.

„Egyik ellenfelünket sem becsülhetjük le, természetesen a Jelgavát sem, amelynek teljesítménye elismerésre méltó, hiszen az előző szezonban elbúcsúztatta a Slovan Bratislavát – idézi a fradi.hu Orosz Pált. – Egészen biztos, hogy a Jelgava ellen is nagy koncentrációra, a maximumra lesz szükség. Ellenfelünk szerényebb lehetőségek között készül, mint mi, de erre volt példa az elmúlt években is, mégsem tudtunk továbbjutni. Annak kifejezetten örülünk, hogy nem kell Európa déli részre utaznunk. A stadion negyvenöt kilométerre van Rigától, kulturált körülmények várnak ránk. A következő fordulóban az ír és a dán csapat párharcából várhatóan a Midtjylland jut tovább, nagyon jó lenne velük játszani, mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön!”fradi.hu Orosz Pált. – Egészen biztos, hogy a Jelgava ellen is nagy koncentrációra, a maximumra lesz szükség. Ellenfelünk szerényebb lehetőségek között készül, mint mi, de erre volt példa az elmúlt években is, mégsem tudtunk továbbjutni. Annak kifejezetten örülünk, hogy nem kell Európa déli részre utaznunk. A stadion negyvenöt kilométerre van Rigától, kulturált körülmények várnak ránk. A következő fordulóban az ír és a dán csapat párharcából várhatóan a Midtjylland jut tovább, nagyon jó lenne velük játszani, mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön!”

Mint ismert, a Ferencváros a Midtjylland–Derry City párharc győztesével játszik a második körben – ha továbbjut a Jelgava ellen.

Legfrissebb hírek

Sorozatban negyedik bajnokiját sem tudta megnyerni a Kisvárdán ikszelő FTC

Labdarúgó NB I
24 perce

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
2 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
11 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
20 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:30

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
Tegnap, 7:42

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50