Hertha: Csalódott vagyok, ugyanakkor büszke is – Dárdai

2017.09.15. 09:56
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője némileg csalódott volt, miután a berlini együttes gól nélküli döntetlent játszott az Athletic Bilbaóval az Európa-liga csoportkörének első fordulójában.

„Ha legyőzzük a csoport legerősebb gárdáját, túl lennénk a nehezén – mondta Dárdai Pál a Bilbao elleni összecsapás után. – Most hoznunk kell a hazai meccseinket, emellett valahonnan pontokat kell rabolnunk, emiatt némileg csalódott vagyok. Ugyanakkor büszke is vagyok a fiúkra. Erős csapattal játszottunk, amire rá is mutatott a találkozó eleje. Kellett egy kis idő, hogy felvegyük a ritmust, mindazonáltal fejlődtünk, javultunk. A Bilbaónak két lehetősége volt, de »túléltük« mindkettőt.”„Ha legyőzzük a csoport legerősebb gárdáját, túl lennénk a nehezén – mondta Dárdai Pál a Bilbao elleni összecsapás után. – Most hoznunk kell a hazai meccseinket, emellett valahonnan pontokat kell rabolnunk, emiatt némileg csalódott vagyok. Ugyanakkor büszke is vagyok a fiúkra. Erős csapattal játszottunk, amire rá is mutatott a találkozó eleje. Kellett egy kis idő, hogy felvegyük a ritmust, mindazonáltal fejlődtünk, javultunk. A Bilbaónak két lehetősége volt, de »túléltük« mindkettőt.”

A magyar tréner elmondta, a vasárnapi, Hoffenheim elleni bajnokira több változtatással is készül.

„Két vagy három helyen biztosan módosítok a csapaton. Nehéz dolgom lesz, amikor döntenem kell, mert a srácok jól játszottak.”

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
J-CSOPORT
Hertha BSC–Athletic Bilbao 0–0

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
Tegnap, 13:33

Szálltak a papírrepülők, félbeszakadt a Rayo és a Bilbao mérkőzése

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 16:29

Infarktust kapott a korábbi spanyol válogatott futballista

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 18:34

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35