Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

2026.10.14. 12:59
null
Fotó: Getty Images
Huszonkét profi idény után visszavonult Gaël Monfils, aki 13 trófeát gyűjtött a férfi tenisztornákon.

A 40 éves játékos az idény elején jelentette be, hogy az esztendő végén felhagy az élsporttal, szerdán pedig a sportág doppingellenes hatósága közölte, hogy Monfils regisztrált a visszavonult játékosok listájára. Ezzel gyakorlatilag elvesztette a versenyzési jogát, mivel csak akkor játszhatna újra, ha előzőleg legalább hat hónapig rendelkezésre áll a doppingvizsgálatokon.

A látványos és időnként akrobatikus stílusáról is ismert teniszező szeptember elején vívta utolsó hivatalos mérkőzését, amikor 40 évesen és két naposan kikapott a US Open második fordulójában az amerikai Learner Tientől – aki a meccs után autogramot kért tőle.

A közönségkedvenc játékos kétszer, 2011-ben és 2013-ban is pályára lépett Budapesten a Tennis Classics elnevezésű gálán.

Monfils elődöntőt vívott a 2008-as Roland Garroson és a 2016-os US Openen, és a – 2016. novemberi – hatodik pozíció volt a legmagasabb, amit elért a világranglistán. Feleségével, a jelenleg is top 10-es ukrán Elina Szvitolinával egy gyermeket nevelnek, és saját bevallása szerint nem a teniszvilágban kíván elhelyezkedni „civilként”, hanem egy svájci vagyonkezelő vállalatnál fog dolgozni.

 

Legfrissebb hírek

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
4 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
Tegnap, 11:21

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
Tegnap, 7:31

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2026.10.12. 12:57

Fucsovics Márton idén már nem versenyez

Tenisz
2026.10.12. 09:45

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02

Novak Djokovics az első meccsén kiesett Sanghajban

Tenisz
2026.10.09. 14:32