Európa-liga: történelmet írna a Honvéd luxemburgi ellenfele

2018.07.25. 20:59
Arra készül a luxemburgi Progres Niederkorn, hogy a labdarúgó Európa-liga-selejtező második fordulójában a Budapest Honvéd kiejtésével története legsikeresebb európai kupaszereplését valósítsa meg.

„Öt éve dolgozunk ezen a projekten. Az első három esztendőben az volt a cél, hogy a hazai bajnokságban és kupában felzárkózzunk az élmezőnyhöz, ezt sikerült megvalósítani, a negyedik-hatodik évben pedig most már otthon a legjobb három a cél, illetve a minél jobb nemzetközi kupaszereplés” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Thomas Gilgemann sportigazgató, aki emlékeztetett arra, hogy az idei második fordulós szerepléssel a csapat beállította eddigi legjobbját, amikor tavaly a skót Glasgow Rangers kiejtésével szintén elérte a második kört az El-ben.„Öt éve dolgozunk ezen a projekten. Az első három esztendőben az volt a cél, hogy a hazai bajnokságban és kupában felzárkózzunk az élmezőnyhöz, ezt sikerült megvalósítani, a negyedik-hatodik évben pedig most már otthon a legjobb három a cél, illetve a minél jobb nemzetközi kupaszereplés” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Thomas Gilgemann sportigazgató, aki emlékeztetett arra, hogy az idei második fordulós szerepléssel a csapat beállította eddigi legjobbját, amikor tavaly a skót Glasgow Rangers kiejtésével szintén elérte a második kört az El-ben.

Gondban a Honvéd, Danilo nem játszhat a Niederkorn ellen

A sportvezető úgy foglalta össze az alkalmazott klubmodellt, hogy „profi szerkezet, barátságos légkör". Az eddigi sikerekről úgy vélekedett, hogy esélytelenként kezelték az együttest, ám reményei szerint néhány éven belül már a Progres Niederkorn várja majd favoritként az első fordulókat. Azt viszont megjegyezte, hogy nemzetközi szinten – a Rangers, illetve ezen a nyáron az azeri Gabala elbúcsúztatása ellenére – még nincs okuk a túlzott magabiztosságra, így a Honvéd ellen mindkétszer a lehető legjobb meccsre lenne szükségük a továbbjutáshoz.

Paolo Amodio vezetőedző arról beszélt, hogy nehéz meccsre számít, de mindent megtesznek majd a továbblépésért. Megemlítette, hogy látta a kispestiek utolsó néhány találkozóját, így alaposan felkészültek, ám megfogalmazása szerint a többi úgyis a pályán dől el.

„A támadásaik nagyon jók, illetve a középpálya rendkívül összeszokottnak tűnik, amely képes nyomást gyakorolni az ellenfélre” – mondta az MTI kérdésére a Honvédról a tréner.

A két társához hasonlóan a klub sáljában ülő Olivier Thill, a csapat luxemburgi válogatott játékosa azt hangoztatta, tavaly is bebizonyították, hogy megállják a helyüket a nemzetközi porondon, mert 180 percen át mindent beleadnak, így a Honvéd sem számíthat könnyű párharcra. Megjegyezte, hogy mint minden meccsen, győzni akarnak, de idegenből a döntetlennel is elégedetten távoznának.

A Budapest Honvéd csütörtökön 19 órától fogadja a Progres Niederkornt a Bozsik-stadionban.

EURÓPA-LIGA 2018–2019
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

csütörtök, 19.00:
BUDAPEST HONVÉD–Progres Niederkorn (luxemburgi) (Tv: Duna World)

 

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
11 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15