Inter: Senki se felejtse el, vészhelyzet van – Handanovic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.15. 09:33
null
Az Inter tartalékos és összeszedetlen volt a Frankfurt ellen (Fotó: AFP)
Luciano Spalletti vezetőedző szerint az Inter megérdemelte, hogy kiessen az Európa-ligából, miután képtelen volt válaszolni az Eintracht Frankfurt 6. percben szerzett góljára Milánóban.

 

Németországban 0–0-s döntetlent játszottak a csapatok, így a visszavágón Luka Jovics gólja eldöntötte a negyeddöntőbe jutást.

„Az első meccs után mindenki azt mondta, a 0–0 rémes eredmény, de nem így gondoltam. A kezünkben volt a továbbjutás, csak türelmesen kellett volna játszanunk. De sajnos nem így tettünk – mondta LucianoSpalletti. – Korán hátrányba kerültünk, bőven volt időnk arra, hogy válaszoljunk, átvegyük az irányítást. Ehhez azonban csapatként kellett volna játszanunk, ami nem történt meg, mindenki egyénieskedett, egyedül akart mindent megoldani. Ez pedig csak növelte a káoszt a pályán.”

Spalletti helyzetét nem segítette, hogy a kispadról sem tudott újítani, hiszen az alap keretből 12 játékos állt rendelkezésére, a meccs végén a 16 éves Sebastiano Espositót és a 18 esztendős Davide Merolát is be kellett küldenie.

„A csapat összeállításánál kockázatot kellett vállalnom, Keita Baldé régóta nem játszott, mégis be kellett tennem a csapatba” – fogalmazott Spalletti, aki egyedül Samir Handanovicot dicsérhette meg, a kapusának bravúrjai kellettek ahhoz, hogy 0–1 maradjon az állás, és maradjon esély a továbbjutásra.

„Volt egy tervünk, de a gyorsan kapott gól mindent megváltoztatott. Nem voltunk felkészülve arra, hogy másképp is alakulhat. Testileg és lelkileg is fáradtak voltunk, nem tudtuk kihasználni a frankfurti hibákat. Senki se felejtse el, vészhelyzet van, alig van egészséges, hadra fogható játékosunk. Ennek nagy szerepe van a búcsúnkban” – mondta Handanovic.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Internazionale (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) 0–1
(Jovics 6.)

Továbbjutott: a Frankfurt, 1–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Gian Piero Gasperini húsz forduló után beszél a bajnoki címről

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:18

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gólzáporos meccset nyert meg az Inter az Udinese ellen

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 22:58

Bár baj lett a kéréséből, Spalletti díjazza, hogy játékosai mindenáron nyerni akartak

Olasz labdarúgás
2026.09.14. 12:47

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Kihasználta az Inter hibáit, így egy góllal jobb volt a Real Madrid a nap rangadóján

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:00

Mbappé: Szerintem én vagyok a legjobb, de ez csak egy vélemény

Bajnokok Ligája
2026.09.07. 18:29