El: „Ilyen 2019-ben nem történhetne meg” – Wenger a Mhitarjan-ügyről

2019.05.24. 10:01
null
Arsene Wenger élvezi, hogy nincs rajta akkora nyomás, mint Arsenal-edzőként volt (Fotó: AFP)
Baki rossz választás volt a 2019-es Európa-liga-döntő helyszínének – mindezt a fináléban is érdekelt Arsenal éléről 2018 nyarán távozott Arsene Wenger jelentette ki a BBC-nek adott hosszabb interjújában. A francia szakember emellett arról is beszélt, különleges átigazolási időszakra számít a nyáron, Európa élcsapatai ugyanis láthatóan elöregedtek – ez az, amit az európai kupasorozatok döntőjébe jutott négy angol együttes könyörtelenül ki tudott használni. 

 

Válaszúthoz érkeztem. Biztos vagyok benne, hogy látnak még a futballpályák közelében. De hogy menedzserként-e… azt nem tudom. Az elmúlt egy évben rengeteg jótékonysági rendezvényen vettem részt, jártam a konferenciákat, és bevallom, nagyon élveztem. Kevesebb volt a rivaldafény és kisebb volt a nyomás is. Szeretném megosztani mindazt a tapasztalatot, amit az évek során szereztem. Talán ez lesz az utam. Azt érzem, az élet csak akkor igazán hasznos, ha az ember egy ponton túl megosztja másokkal a megszerzett tudást– idézi a BBC Arsene Wengert, aki 22 év után a 2017–2018-as idény végén állt fel az Arsenal kispadjáról.

A 69 esztendős franciát megkérdezték korábbi klubjáról, az Arsenalról is, amely a Chelsea elleni Európa-liga-döntőre készül.

Azért hiányoznak a tétmérkőzések, és még inkább hiányzik az Arsenal. A szívem ott maradt a csapattal. Bárhogy is alakuljon, mindig szorítani fogok a sikeréért.”

Wenger szerint Baki és Azerbajdzsán rossz helyszín.

Ez a döntő rémálom a szurkolóknak. A csapatoknak alapvetően nem lehet gondjuk. Ideális körülmények között készülhetnek – ott a különgép, szép elsőosztályú ülésekkel. De a szurkolóknak?”

A korábbi tréner hozzátette: szomorú, hogy jelen esetben a politika még a csapatok életébe is beleszól. Henrih Mhitarjan az azeri–örmény konfliktus miatt nem utazik el az El-döntőre.

Ilyen egyszerűen a futballban nem történhetne meg. Nem normális, hogy 2019-ben, az európai kifinomult demokráciák korában valaki politikai okok miatt nem tud játszani” – mondta Wenger.

A tréner beszélt arról is, a Premier League-ben végzett minőségi munka mellett az európai élcsapatok elöregedése is kellett ahhoz, hogy idén az európai kupasorozatok mind a négy finalistája angol legyen.

Azok a csapatok, amelyek az elmúlt években domináltak Európában – legyen az a Real Madrid, az FC Barcelona, a Bayern München vagy a Juventus – összeomlottak. Meg kell fiatalítaniuk a keretüket. Azok a játékosok, akik korábban a különbséget jelentették egy-egy mérkőzésen a javukra, kezdenek kiöregedni. Ezért is lesz nyáron nagyon-nagyon izgalmas átigazolási időszakunk” – tekintett előre a menedzserként háromszoros angol bajnok Arsene Wenger.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35