El: A Zeta minőségi csapat, de mi erősebbek vagyunk – Hadzic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.20. 20:09
Anel Hadzic, a Mol Fehérvár FC bosnyák futballistája csapata Zeta elleni Európa-liga-selejtezője előtt beszélt a montenegrói FOS Mediának a párharcról, valamint az NB I-ről is.

„A Zeta olyan csapat, amelyet semmiképpen sem becsülhetünk le – mondta a FOS Mediának Anel Hadzic. – Az együttes gyakran szerepel a nemzetközi kupaporondon, minőségi ellenfélről van szó.”
„A Zeta olyan csapat, amelyet semmiképpen sem becsülhetünk le – mondta a FOS Mediának Anel Hadzic. – Az együttes gyakran szerepel a nemzetközi kupaporondon, minőségi ellenfélről van szó.”

A Fradi KEK-nyolcaddöntőjétől a Vidi El-csoportköréig – az elmúlt 25 évünk

A fosmedia.me gyorsan hozzáteszi, hogy a tavaly Mol Vidi FC néven futó együttes a párharc favoritja, és hogy az előző idényben 14 mérkőzést játszott az európai kupákban, miközben az FK Zeta az előző kilenc évben összesen játszott ennyit.

„A Zeta elleni meccsekre maximális erőbedobással készülünk majd, ugyanúgy, ahogyan minden európai meccsünkre. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a mi csapatunk kvalitásai jobbak” – tette hozzá Hadzic, aki újra el szeretne jutni a csoportkörig együttesével.

„A célunk, hogy az Európa-liga csoportkörébe jussunk
– mondta a 29 éves bosnyák középpályás, aki a magyar futballra is kitért. – A magyar labdarúgás minden évben fejlődik, rengeteget fektetnek az infrastruktúrába. Ennek természetesen látszik az eredménye az európai porondon. Arra számítok, hogy a magyar bajnokság évről évre erősödik és érdekesebb lesz.”

EURÓPA-LIGA 2019–2020

ELLENFÉLMUSTRA:a litván csapat egyszer már megtréfálta a Honvédot
A Honvéd az új Vasas-stadionban fogadja a litvánokat

1. MÉRKŐZÉSEK (július 11., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 18-án. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA)
20.00: Mol Fehérvár (magyar)–FK Zeta (montenegrói)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Debreceni VSC (magyar)–Kukësi (albán)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
FC DAC1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia (lengyel)
Dunaszerdahely, Mol Aréna

 

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16