El: A műfű sosem jó, kell a gól Vilniusban is – Batik

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 11:07
null
A Bp. Honvéd védője szerint taktikus játékkal ki kell harcolniuk a továbbjutást (Fotó: Balogh László)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd az Európa-ligában a 3–1-es hazai sikert követően csütörtökön Vilniusban lép pályára a Zalgiris ellen. A selejtezőkör 1. fordulójának visszavágóján a magyar csapat műfüvön lép pályára, de a kispestieket aligha zavarja ez meg.

 

Két napja műfüvön gyakorlunk. Sajnos Kovács Nikolasz megsérült, és rajta kívül is van egy-két hiányzónk, de ez ilyen, benne van a fociban, így majd azok is lehetőséget kapnak, akik esetleg nem játszottak volna kezdőként Vilniusban – mondta Batik Bence a klubhonlapnak. – A műfű sosem jó, azonban alkalmazkodni kell, ezért is gyakoroltunk így a héten. Teljesen más a labda menete, nem úgy pattan, mint az igazi füvön, a mozgásnál keményebbnek érzed a talajt, szóval mindenben más. Ezért is segítség, hogy műfüvön készültünk, s ha jól tudom, a miénk még jobb minőségű is, mint a vilniusi. Egy edzésünk a mérkőzés helyszínén is lesz, mentálisan kell erre felkészülni, egyébként meg elég profi ahhoz mindenki, hogy ezt az akadályt megugorjuk.”

„Szuper dolog, hogy három gólt szereztünk, karakteres győzelmet arattunk Budapesten. Gólt kell lőnünk Vilniusban is, és taktikus játékkal kiharcolni a továbbjutást” – tette hozzá a Bp. Honvéd védője.

MAGYAR CSAPATOK A NEMZETKÖZI KUPÁKBAN
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 10., SZERDA
Ferencváros–Ludogorec 2–1
Budapest, Groupama Aréna
VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 17., SZERDA
19.30: Ludogorec–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Razgrad, Ludogorec Aréna
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK
Debreceni VSC–Kukësi 3–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion
FK Zeta–Fehérvár FC 1–5
Podgorica, Stadion pod Goricom
Budapest Honvéd–Zalgiris Vilnius 3–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius–Budapest Honvéd (m4sport.hu)
Vilnius, LFF Stadionas
20.00: Fehérvár FC–FK Zeta (Tv: Duna World)
Felcsút, Pancho Aréna
20.00: Kukësi–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Elbasan, Elbasan Arena
Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
4 órája

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57
Ezek is érdekelhetik