El: Holmanék „megtizedelt” csapattal is előnyben

H. K.H. K.
2019.07.24. 19:55
null
Holman Dávidék 2–1-re győztek (Fotó: skslovan.com)
A Slovan Bratislava 2–1-re legyőzte a koszovói Feronikelit a labdarúgó Európa-liga 2. selejtezőkörében a párharc első mérkőzésén.

A Slovan több játékosa sem hajlandó pályára lépni a Feronikeli ellen

A párharccal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a Slovan Bratislava egy nappal a mérkőzés előtt hivatalos közleményben tudatta, hogy két játékosa és egy edzője nem vesz részt ebben a selejtezőkörben, Alekszandar Cavrics, Dejan Drazsics és a megbízott edző Vladimir Radjenkovics ugyanis szerb, s egyaránt tiszteletben tartják a szerb kormányt, illetve annak nézőpontját a koszovói Feronikelivel kapcsolatban.

A történtek ellenére a Slovan – amelyet így ifj. Ján Kozák irányít a két El-meccsen – Nono révén már a kilencedik percben megszerezte a vezetést, a spanyol szabadrúgása megpattant, a labda pedig így a megzavarodott kapus mellett a hálóba csapódott (1–0).

A 61. percben büntetőhöz jutott a Slovan, és nem is hibázott, így kétgólos előnybe került (2–0), néhány perccel később azonban szépíteni tudott a koszovói együttes. A Slovan 2–1-re nyert a Feronikeli ellen az odavágón.

A szlovák csapatban kezdő volt Holman Dávid, aki az első játékrész hosszabbításában kapott egy sárga lapot, majd a 67. percben lecserélték. Guzmics Richárd nem volt ott a hazaiak keretében.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Slovan Bratislava (Pozsony, szlovák)–Feronikeli(koszovói) 2–1

Legfrissebb hírek

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu Máriusz: A legnagyobb ellenfél a hőség volt

Európa-liga
2026.08.05. 22:55

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Nagy Ádám a kispadon, két magyar válogatott játékossal kezd a Ferencváros a Górnik Zabrze ellen

Európa-liga
2026.08.05. 19:08

Budapest és Debrecen mellett Szombathely és Miskolc is nemzetközi kupameccsnek ad otthont

Európa-konferencialiga
2026.08.05. 13:43