El: Olyan nekem Paulo, mintha családtag lenne – Stopira

I. SZ.I. SZ.
2019.07.26. 09:56
null
Stopira csapattársának üzent csütörtökön (Fotó: Micheller Szilvia)
A térdsérüléssel bajlódó Viníciusnak üzent a gólörömével Stopira, aki a Fehérvár FC Vaduz elleni El-selejtezőjének gólját szerezte.

 

„Természetesen boldog vagyok, hogy győztes gólt sikerült szereznem, amiatt azonban kicsit szomorú vagyok, hogy a másik két nagy helyzetemből már nem esett újabb gól – idézi a Fehérvár honlapja Stopirát az 1–0-s győzelem után. – De a két legfontosabb célkitűzésünket elértük: nyertünk és nem kaptunk gólt hazai pályán. Biztos, hogy a jövő héten is nehéz meccs vár ránk, de felkészülten utazunk Vaduzba, és hasonlóan koncentráltan fogunk játszani, mint az első meccsen, úgyhogy bízom abban, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.”

A gólszerző azt is elárulta, hogy a gólörömével a térdsérüléssel bajlódó, az idén eddig egyetlen El-meccsen sem játszó Viníciusnak üzent, „ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt, amikor a Ferencvárosnak lőttem gólt. Nagyon hosszú ideje futballozunk Paulóval együtt a Vidiben, olyanok vagyunk, mintha családtagok lennénk. Nagyon sok erőt kívánok neki, tudom, hogy erősen fog visszatérni a csapatba, miután teljesen felépült!”

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Fehérvár FC–Vaduz (liechtensteini) 1–0 (1–0)
Felcsút,
Pancho Aréna,2224néző.Vezette:Steen (norvég)
Fehérvár:
Kovácsik – Fiola, Juhász R., Elek Á. (Pátkai, a szünetben), Stopira – Huszti (Petrjak, 57.), Nikolov, A. Hadzic – Nego, M. Scsepovics (Futács, 87.), Milanov.Vezetőedző: Marko Nikolics
Vaduz:Büchel – Sülüngöz, Schmid, Simani – Dom, Prokopic (Gajics, 71.), Wieser, Antoniazzi (Göppel, 84.) – Schwizer, Sutter (M. Coulibaly, 66.), Cicek.Vezetőedző:Mario Frick
Gólszerző:Stopira (5.)

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16