FTC: Óvatosan ünnepeltük meg a csoportkörbe jutást – Botka

P.V. P.V.P.V. P.V.
2019.08.31. 06:44
A Ferencváros Európa-liga-csoportkörbe jutásának másnapján Botka Endrével beszélgetett az NSO Tv a zöld-fehérek sikeréről, annak megünnepléséről, illetve a csoportkörös ellenfelekről. Emellett arra is kitértünk, hogyan látja jelenleg a helyzetét a hátvéd, aki az elmúlt idényben sérüléssel küzdött. 

„Nagyon izgatottak voltunk, miután bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, és nyilván próbáltuk megünnepelni ezt a nagyon nagy sikert. De csak óvatosan, mert tudtuk, hogy a hétvégén mérkőzés vár ránk az NB I-ben, és azt sem vehetjük félvállról. Mégis ez akkora siker volt, hogy méltón meg kellett ünnepelni –
árulta el Botka Endre, aki csak kívülről nézhette a Suduva ellen 4–2-re diadalmaskodó társakat. Ezzel kapcsolatban elmondta, sokkal jobban izgult, mintha a pályán lett volna, s le sem tudja írni, mit érzett, amikor az ellenfél a 11. percben megszerezte a vezetést.

Videónkban szóba kerül a hátvéd csaknem egy évvel ezelőtti sérülése, és az azt követő műtét, amelyről elmondta, már korábban kés alá kellett volna feküdnie. De beáldozta magát a csapatért, most pedig ennek issza a levét – utalt arra, hogy bár a hazai bajnokikon lehetőséget kapott Rebrovtól, a nemzetközi kupameccseken nem léphetett pályára.

A Ferencváros vasárnap 18 órától a DVTK-t fogadja az NB I 5. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
10 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Kétszer is egyenlített Pakson, a harmadik döntetlenjét érte el a Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 17:25