El: Csalóka eredményei voltak eddig a CSZKA-nak – Rebrov

BORBOLA BENCE (Moszkva)BORBOLA BENCE (Moszkva)
2019.10.23. 18:30
null
Szerhij Rebrov már a CSZKA Moszkva stadionjában vezényelt edzést szerda este (Fotó: Szabó Miklós)
Szerhij Rebrov többször is hangsúlyozta az elmúlt időszakban, hogy csapatában túlságosan kevés az olyan labdarúgó, aki megfelelő rutinnal bírna nemzetközi szinten is. Ezen kevés játékos közé tartozik Ihor Haratin, aki korábban szerepelt már az Európa-ligában. A Ferencváros vezetőedzőjének véleménye mellett kíváncsiak voltunk arra is, honfitársa, az ukrán védekező középpályás szerint mennyi időre van szüksége egy futballistának, míg megszokja a nemzetközi színtéren elvárt ritmust.

 

HARATIN: CSAK A GYŐZELEM JÖHET SZÓBA

„Minél többet játszik az ember, annál nagyobb rutint szerez – felelte Ihor Haratin. – Van olyan játékos, aki viszonylag hamar, más később veszi fel a ritmust. Egy biztos, a mi csapatunk sokat profitál abból, hogy itt vagyunk az Európa-ligában és ilyen szintű mérkőzéseket játszhatunk.”

Helyi újságírók a két ország kiélezett viszonya miatt nem kerülhették ki a témát, Ihor Haratin számára ukrán futballistaként számít-e, hogy Oroszországban kell pályára lépnie.

„Profi labdarúgó vagyok, egyáltalán nem számít... Ráadásul nem tudom különválasztani, hogy egyik fontos, másik kevésbé fontos találkozó. Számomra minden mérkőzés ugyanolyan. A CSZKA Moszkva erős együttes, rákészültünk a csütörtöki meccsre. A támadó futballra helyezik a hangsúlyt, kifejezetten veszélyes csatáraik, szélsőik vannak, rájuk nagyon oda kell majd figyelnünk. Egyénileg erősek, mégis a fő erényük a csapatmunka.”

Az orosz média munkatársai arra is kíváncsiak voltak, kizárólag a győzelemmel, vagy döntetlennel is megelégedne-e?

„A magam részéről csakis a győzelem jöhet szóba. Aztán meglátjuk, a mérkőzés után milyen érzések kavarognak majd bennem.”

– Mikor járt legutóbb Moszkvában?
– Régen... Nem is emlékszem rá – válaszolta Szerhij Rebrov, az FTC mestere.

– Milyen emlékei vannak a fővárosról, hiszen korábban mégiscsak az orosz élvonalban is futballozott?
– Tény, Oroszországban hagytam abba a profi labdarúgást, sőt a Rubin Kazannyal bajnoki címet is ünnepelhettünk. Nagyszerű időszak volt, de régen volt. Ez a stadion például, ahol csütörtökön pályára lépünk, még nem is létezett. Most azonban más feladatok állnak előttem, minden idegszálammal a Ferencváros sikereire fókuszálok.

– A védelemben akadnak problémái, hiszen a hétvégén Botka Endre volt kénytelen belső hátvédet játszani. Javult valakinek az állapota a hátsó alakzatból?
– Nem titok, tényleg vannak problémáink hátul. A jó hír, hogy Lasa Dvali csütörtökön – ha minden jól alakul – visszatérhet a csapatba.

– Ifjabb Szergej Kuznyecovval beszélt a moszkvai tapasztalatairól?
– Természetesen jól ismerőm őt, és édesapját is, aki legendája volt a Ferencvárosnak. Tudok róla, hogy a közelmúltban a Szpartak Moszkva szakmai stábjában dolgozott. Ha a Szpartak lenne az ellenfelünk, más lenne a helyzet, biztosan felhívtam volna. De így nem láttam fontosnak, inkább a saját stábomban bízom, az ő meglátásaikra támaszkodtam.

– Mire számít a moszkvaiaktól?
– A CSZKA-t senkinek sem kell bemutatni. Korábban a Bajnokok Ligájában szerepelt rendszeresen, idén kénytelen beérni az Európa-ligával. Remek csapatról van szó, intenzív futballt játszik, határozottan szerzi meg a labdákat, a középpályája és a szélső védői pedig villámgyorsan zárkóznak fel a támadásokhoz. Nem lesz könnyű feltartóztatni őket.

Élet-halál harcra készül a CSZKA Moszkva a Fradi ellen

– Meglepte, hogy a CSZKA egyetlen pontot sem szerzett eddig a csoportban?
– Csalóka eredmények voltak eddig. A Ludogorectől ötöt kapott, és az Espanyol elleni vereség is furcsa volt, a spanyolok alig támadtak, mégis szereztek két gólt. A mai labdarúgásban apróságok döntenek, végig koncentrálni kell, számunkra is fontos lesz, hogy egyetlen pillanatra se lankadjon a figyelmünk.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–FERENCVÁROS (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.55:
Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol) (Tv: Digi Sport3) – élőben az NSO-n!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ludogorec 2 2 8–1 +7 6
2. Espanyol 2 1 1 3–1 +2 4
3. FERENCVÁROS 2 1 1 1–4 –3 1
4. CSZKA Moszkva 2 2 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
7 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
19 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50