El: az Espanyol edzője „letudná” az Európa-ligát, és a La Ligára koncentrálna

T. M.T. M.
2019.11.27. 19:47
A csütörtöki Ferencváros–Espanyol Európa-liga-összecsapás előtt a hazaiakat követően a spanyol csapat is megtartotta sajtótájékoztatóját Pablo Machín vezetőedzővel, illetve a vendégek középpályásával, Sergi Darderral.

Sergi Darder, az Espanyol középpályása a sajtóeseményen elmondta, három pontért jöttek Budapestre.Sergi Darder, az Espanyol középpályása a sajtóeseményen elmondta, három pontért jöttek Budapestre.

„Holnap megszerezhetjük az első helyet a csoportunkban. Minden meccsen javulni akarunk, azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. Mindig jót tesz a környezetváltás, az eredményeink pedig jobban alakulnak az Európa-ligában, reméljük, az itteni formánkat át tudjuk menteni a bajnokságra is. Nem elégszünk meg azzal, hogy továbbjutottunk, az első helyen akarunk végezni. Egy jó eredmény sokat lendítene rajtunk a bajnokságban” – mondta Darder.

„Továbbjutottunk már a csoportból, de ez nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk nyerni. Ha elsőként végeznénk a csoportban, abból az következne, hogy a kieséses szakaszban lehetségesen kedvezőbb ellenfelet kapnánk. Jobb lenne hamarabb letudni az Európa-ligát, és továbbjutni az első helyen, mert akkor tudnánk a bajnokságra összpontosítani” – nyilatkozta az Espanyol vezetőedzője, aki elmondta, a csütörtöki mérkőzésen olyanok juthatnak szerephez, akik korábban nem kaptak annyi játéklehetőséget.

Pablo Machín továbbá azt is elárulta, hogy az Osasuna elleni bajnoki mérkőzés fontosabb csapata számára, mivel az Európa-ligában már továbbjutottak, a La Ligában viszont az utolsó előtti, 19. helyen állnak a tabellán.

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Espanyol431–10–1+910
2. Ludogorec42–2 8–8 0 6
3. FERENCVÁROS4121 2–4–2 5
4. CSZKA Moszkva4–13 1–8–7 1
EURÓPA-LIGA,CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.55: FERENCVÁROS
–Espanyol (spanyol) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
18.55:CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár) (Tv:Digi Sport2)
Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
14 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43