MU: Solskjaer szerint a rutin döntött a Sevilla javára

I. SZ.I. SZ.
2020.08.17. 09:40
null
A Manchester United háromból három elődöntőt bukott el a 2019–2020-as idényben (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United norvég vezetőedzője szerint a rutin döntött a Sevilla javára a két csapat vasárnap esti Európa-liga-elődöntőjében Kölnben.

Az angol csapat a mérkőzés nagy részén fölényben játszott, húsz helyzetet alakított ki a spanyolok kilencével szemben, de csak egyszer talált be a remekül védő Bono kapujába. Több olyan helyzet is adódott, amely során az MU támadása még egy passzal gólt eredményezhetett volna, de Marcus Rashford, Anthony Martial és Mason Greenwood ziccerek sorát is elpuskázta.

„Fiatal csapatunk van, az átlagéletkor három évvel alacsonyabb, mint a Sevilláé – mondta a 2–1-es vereség után Solskjaer, aki az angol Ligakupa és az FA-kupa elődöntőjében is elbukott csapatával. – Tehetséges játékosaink vannak, de tanulniuk kell, akár az ilyen meccsekből is. A játékunk olykor lebilincselő volt, de a kapusuk fantasztikus formában védett. Hihetetlen, hogy nem lőttünk még egy gólt, hiszen a támadóink képesek rá.”

A szaksajtó kritizálta Solskjaert a Chelsea elleni FA-kupa-elődöntő után, és ezúttal is találhat fogást a norvégon, hiszen Julen Lopetegui taktikai csatát nyert ellene. A Sevilla edzője jókor változtatott, gyakorlatilag a cseréi nyerték meg a mérkőzést, míg Solskjaer csak a 87. percben módosított csapata összetételén, amikor már késő volt. A rutintalanság ellenszerét megtalálhatta volna Juan Mata, Nemanja Matics vagy Odion Ighalo korábbi beállításával.

Ole Gunnar Solskjaer taktikai csatát is veszített vasárnap Kölnben (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer taktikai csatát is veszített vasárnap Kölnben (Fotó: AFP)

Solskjaer szerint a Sevilla egyenlítő gólja előtti szituáció a tapasztalatlanság egyik bizonyítéka.

„Nekünk kellett volna bedobással jönnünk, ezt érezték a játékosaim is. Ekkor jön elő a rutin, hogy ilyen esetben nem állhatsz meg. A játék ment tovább, és a gól a pálya másik oldalán esett, volt idő összekapni magunkat, nem foghatjuk erre a gólt” – mondta Solskjaer.

Harry Maguire csapatkapitány is úgy érzi, hogy a jobb csapat kapott ki, ennek oka a védelem szélén játszó fiatalok rutintalansága volt. Az első gól előtt Aaron Wan-Bissaka, a másodikat megelőzően Brandon Williams oldaláról érkezett a beadás.

„Két beadásból kaptuk a gólokat. Kihajtottuk magunkat a pályán, megérdemeltük volna, hogy a döntőbe jussunk, mert jobbak voltunk – mondta Maguire. – Ennél a klubnál nem elfogadott a vereség, még az elődöntőben sem. Ebben az idényben rengeteget fejlődtünk, egy kiváló Sevillát szorítottunk a kapujához. Meg kell tennünk a következő lépést, hogy trófeákat nyerjünk.”

Maguire mellett Solskjaer is leszögezte, nem véletlen, hogy három elődöntőig jutott a csapat.

„Sosem játszottam három kupaelődöntőt egy idényben, fáj, hogy mindegyiket elbuktuk. De jó csapat alakul, megküzdöttünk a problémáinkkal, folytatnunk kell a Manchester United építését” – mondta Solskjaer.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ
Sevilla–Manchester United 2–1 (Suso 26., L. De Jong 78., ill. Bruno Fernandes 9. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
Tegnap, 7:17

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
2026.07.24. 23:20

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
2026.07.24. 13:15

Videó: senki nem kérdezett Borbély Balázstól, hamar véget ért a Twente-meccs utáni sajtótájékoztató

Európa-liga
2026.07.24. 12:47

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
2026.07.23. 22:48

Európa-liga: jó napjuk volt a vendégeknek, de a program végén jöttek a hazai győzelmek is

Európa-liga
2026.07.23. 22:09