El: Biztos, hogy nem egygólos meccs lesz – Bódog

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 19:10
null
Bódog Tamás szerint nem egygólos meccs lesz (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd vezetőedzője, Bódog Tamás kemény és többgólos mérkőzésre számít a Malmö elleni Európa-liga-selejtezőn. Hidi Patrik a pályán is bizonyítaná Jon Dahl Tomassonnak, hogy veszélyes labdarúgó. Csütörtök este 21.05-kor megteheti.

Bódog Tamás szerint tudják, hogy mi lehet az eredményes taktika a Malmö ellen.

„Ez a néhány nap intenzív volt, erős csapattal találkozunk, de az a lendület, amit a Diósgyőr elleni győzelemből kaptunk, továbbrepíthet minket, és jó mérkőzést játszhatunk. Sokat lesz a levegőben a labda, a Malmö erőltetni fogja a párharcokat, de fel fogjuk venni a kesztyűt, s a labdával ügyes, gyors játékosaink nem fognak megijedni.″

Reagált arra a felvetésre is, hogy a svédek edzője, Jon Dahl Tomasson szerint az első gólnak óriási lehet a jelentősége.

„Szerintem biztos, hogy nem egygólos mérkőzés lesz, úgyhogy mindegyik találatnak nagy a jelentősége.″

A kispestiek csapatkapitánya,Hidi Patrik is tudja, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár csapatára.

„De a Diósgyőr ellen is megmutattuk, mi az erősségünk, azt kell forszíroznunk.″

Megemlítették neki, hogy Tomasson külön kiemelte őt, mint a Honvéd egyik legveszélyesebb játékosát.

„Elismerés, ha az ellenfél edzője rólunk beszél, de én inkább a pályán szeretném megmutatni, hogy mit is tudok.″

EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR
Csütörtök, 21.05: BUDAPEST HONVÉD–Malmö FF (svéd) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Bodonyi Béla: Nem gondoltam volna, hogy valakinek a karjára kerülök

Labdarúgó NB I
6 órája

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54
Ezek is érdekelhetik