El: nem tud csapattársával beszélgetni a Celtic portugálja

2021.10.25. 19:24
null
Jota (szemben) már megtalálta a közös nyelv felé vezető utat Furuhasival (Fotó: FFT)
A Celtic szeptember elején a Benficától kölcsönvette a 22 éves portugál szélsőt, Jotát, aki az elmúlt szűk két hónapban hamar alapemberré vált a skótoknál, eddig 10 tétmeccsen három gólja mellett négy gólpasszt is kiosztott. Utóbbi műfajban legutóbb éppen a Ferencváros ellen jeleskedett, a japán Furuhasi Kjogo az ő átadása után szerezte meg a vezetést múlt kedden – mára kiderült, nincs minden rendben a két labdarúgó között...

 

Persze semmi komoly, „örihari” jellegű balhéra nem kell gondolni a skót együttes portugál és japán futballistája között, mindössze arról van szó, hogy Furuhasi nem beszél angolul, így pedig Jota nem tud valami könnyedén beszélgetni vele.

„Értésére adtam, hogy ha ő nem tanul meg angolul, akkor én fogok megtanulni valamelyest japánul, mert a jelenlegi helyzetben azért elég nehéz vele kommunikálni. Sőt, biztosan fogok tanulni egy kis japánt, hogy beszélni tudjak vele, de a legfontosabb, hogy már a pályán is kezdjük egymást megismerni. Az igazság, hogy meccsről meccsre egyre jobban érezzük egymást a pályán, és a labda nélküli mozgásokat tekintve Kjogo az egyik legjobb, akivel valaha játszottam” – idézte az FFT brit kiadása a Celtic portugál szélsőjét.

A Celtic Parkban múlt kedden 2–0-ra győzött a Celtic a Ferencváros ellen, és Jota bízik benne, hogy a november 4-én esedékes budapesti mérkőzésen is a skót zöld-fehérek nyernek majd.

„Biztos vagyok benne, hogy Budapesten is jó meccset fogunk játszani, és nyerünk, de addig még van két bajnoki mérkőzésünk, úgyhogy egyelőre azokra koncentrálunk” – fogalmazott Jota.

EURÓPA-LIGA
G-CSOPORT

3. FORDULÓ
OKTÓBER 19., KEDD
Celtic–Ferencváros 2–0
OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK
Real Betis–Bayer Leverkusen 1–1

4. FORDULÓ
NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK
21.00:
Bayer Leverkusen–Real Betis
21.00: Ferencváros–Celtic

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leverkusen 3 2 1 – 7–2 +5 7
2. Betis 3 2 1 – 8–5 +3 7
3. Celtic 3 1 – 2 4–8 –4 3
4. FERENCVÁROS 3 – – 3 2–6 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
8 órája

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

„Valami történik” – sejtelmes poszt a Ferencvárostól, főszerepben Böde Dániellel

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 19:25

Az utolsó másodpercekben szerzett góllal nyert az FTC a CSM Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.10.03. 17:38