114 évig nem dolgozott külföldi edző az ob I-ben; kikerül a lovaglás az öttusából

Vágólapra másolva!
2021.11.04. 23:42
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A vízilabda ob I-ben 114 évig nem dolgozott külföldi edző, ehhez képest szerda óta már háromnál tart a számláló: Miroszlav Bajin és Zsivko Gocics után Szlobodan Nikics is átesett a tűzkeresztségen. A hat kiemelt csapatsportág közül a vízilabdába érkeztek meg utolsóként a külföldi trénerek, de megérkeztek. Az élvonal eddigi három külföldi edzőjét a nemzetiségén kívül – valamennyien szerbek – az is összeköti, hogy olyan csapatban kapták meg a lehetőséget a bizonyításra, amelyben valamilyen minőségben már szerepeltek korábban, tehát nem zsákbamacskát vettek velük a klubvezetők. Igaz, felnőttcsapatot mindhárman először irányítottak.
A vízilabda ob I-ben 114 évig nem dolgozott külföldi edző,
ehhez képest szerda óta már háromnál tart a számláló: Miroszlav Bajin és Zsivko Gocics után Szlobodan Nikics is átesett a tűzkeresztségen. A hat kiemelt csapatsportág közül a vízilabdába érkeztek meg utolsóként a külföldi trénerek, de megérkeztek. Az élvonal eddigi három külföldi edzőjét a nemzetiségén kívül – valamennyien szerbek – az is összeköti, hogy olyan csapatban kapták meg a lehetőséget a bizonyításra, amelyben valamilyen minőségben már szerepeltek korábban, tehát nem zsákbamacskát vettek velük a klubvezetők. Igaz, felnőttcsapatot mindhárman először irányítottak.

Ahogyan azt már az előzetes sajtóinformációk alapján sejteni lehetett: a 2024-es párizsi olimpia után kikerül a lovaglás az öttusából – erről tájékoztatta csütörtökön a Nemzetközi Öttusaszövetség vezetősége a tagországok képviselőit. Hogy mi lesz az ötödik versenyszám, arról decemberben születik javaslat, amelyet az Nemzetközi Olimpiai Bizottság elé tárnak. Gallai Istvánt, a Magyar Öttusaszövetség főtitkárát arról is megkérdeztük, szükséges volt-e egy ilyen drasztikus változtatás, s a történtek nem azt jelzik-e, hogy a sportág nemzetközi vezetői gyengekezűek, hogy rossz az érdekérvényesítő képességük?     

Sportkrém mellékletünk vendége ezen a héten a karatéka Hárspataki Gábor, aki bronzérmes lett a tokiói olimpián. Ötévesen kezdett karatézni, de sok más sportágat is kipróbált az iskolában: focizott, tornázott, kézilabdázott és a vízilabdába is belekóstolt a kismedencében. Eddig kétszer írt itthon sporttörténelmet a 25 éves sportoló: ő szerezte meg a sportág első felnőtt magyar Európa-bajnoki ezüstérmét 2018-ban, majd kijutott az olimpiára, és ott is érmet nyert. Azt szeretné, hogy a harmadik bravúrja a világbajnoki arany legyen!

 

Legfrissebb hírek

Győzzünk, hogy ne kelljen számolgatni!; Nadir Benbuali: A Győr a legjobb magyar csapat

E-újság
5 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
Tegnap, 0:23

Tóth Alex ki-ki meccsre készül; a 17 éves Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

E-újság
2025.11.10. 23:45

Esélyt sem adott Szoboszlaiéknak a City; Damir Krznarnak megköszönték

E-újság
2025.11.09. 23:27

Szegedi dráma és tragédia. Egyre mélyül az Újpest alatt a gödör

E-újság
2025.11.09. 00:23

Robbie Keane: A pletyka nem érdekel, jól érzem magam a Ferencvárosnál!; Redzic Damir: Sokat szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

E-újság
2025.11.07. 23:50

Szabó István: Nem hátsó szándékkal ülök majd a lelátón; A vége szoros lett, de a Fradi hozta a kötelezőt

E-újság
2025.11.07. 00:05

Műtét vár Tóth Balázsra; Keane: Egy győzelem közelebb repítene minket az álmainkhoz

E-újság
2025.11.05. 23:55
Ezek is érdekelhetik