El: zárt kapus büntetést és pénzbírságot kapott a Cz

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.11.12. 19:13
null
Nem múlt el balhé nélkül a Crvena zvezda–Midtjylland mérkőzés (Fotó: AFP)
A szerb Crvena zvezda a következő hazai mérkőzését zárt kapuk mögött lesz kénytelen megrendezni a labdarúgó Európa-ligában – írja az MTI.

 

El: a magyar játékvezetőt célozták a szerb drukkerek – az edző szenvedett koponyatörést

Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának pénteki tájékoztatása alapján a belgrádi csapat szurkolói múlt csütörtökön a dán Midtjylland elleni hazai csoportmeccsen különböző tárgyakkal dobálóztak és tiltott rigmusokat énekeltek, ezen felül rendezői hiányosságok is voltak, illetve a szerb csapat játékosai sportszerűtlen magatartást tanúsítottak. Mindezekért 45 ezer eurós (16.44 millió forintos) bírságot is köteles fizetni a belgrádi klub.

Az F-csoportban négy kör után a Crvena zvezda hét ponttal a második, a belgrádi összecsapáson 1–0-ra győztes Midtjylland öt ponttal a harmadik. A szerbek legközelebb az ötödik fordulóban, november 25-én játszanak hazai környezetben, amikor az egy ponttal csoportutolsó bolgár Ludogorecet fogadják.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sporting Braga 4 3 –
1 9–5 +4 9
2. Crvena zvezda 4 2 1 1 4–3 +1 7
3. Midtjylland 4 1 2 1 4–5 –1 5
4. Ludogorec4–
133–7–41

 

Legfrissebb hírek

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
7 órája

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51