Ekl: Megmutattuk, hogy Kisvárdán mi vagyunk a főnökök – Kovacic

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.12. 07:00
A Kisvárda 2–1-re legyőzte odahaza a norvég Moldét a labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjében, de ez kevés volt a továbbjutáshoz az idegenbeli háromgólos vereség után. A találkozó után a magyar csapat horvát védője, Dominik Kovacic nyilatkozott az NSO Tv stábjának.

Dominik Kovacic a kiesés ellenére boldog volt a csapata teljesítménye miatt.

„Nagyon jó mentalitással léptünk pályára. Megmutattuk nekik, hogy a mi stadionunkban mi vagyunk a főnökök, viszont sajnos szerintem már Norvégiában elveszítettük a lehetőséget a továbbjutásra.”

Videónkban beszél arról, mit érzett a második gól után, amikor úgy tűnt, el lehet érni az elképesztő bravúrt. Szóba kerül az is, mit mondott a kétgólos előny tudatában Török László vezetőedző nekik a szünetben, de a szurkolókról és a beilleszkedésről is beszélgetünk.

VISSZAFOGOTTAN ÉRTÉKELT A NORVÉG SAJTÓ

„Az első vereség az elmúlt 20 mérkőzésen” – ezzel a címmel hozta le a vg.no a Molde Kisvárda elleni vereségét. A norvég együttes remek sorozatot tudhatott maga mögött, a Várda előtt legutóbb csak májusban kapott ki. „A Molde nem nyűgözött ma le” – mondta Matz Arntzen, a VG kommentátora. A lap arról ír, hogy a norvégok egyéni hibái vezettek a vereséghez, ugyanakkor elismeri, hogy a Kisvárda jobb volt az első félidőben.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Kisvárda Master Good–Molde (norvég) 2–1 (2–0)
Kisvárda,
Várkerti Stadion, 2 548 néző. V: Durieux (luxemburgi)
Kisvárda: Odincov – Hej, Kravcsenko, Kovacic, Leoni – Karabeljov, Melnik – Asani (Navrátil, 71.), Makowski (Lucas Marcolini, 78.), Camaj (M. Ilievszki, 78.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László
Molde: Karlström – B. Hansen, Haugan, Risa – Linnes, K. Eriksen, Mannsverk, Breivik, Knudtzon – D. Fofana (Zekhnini, 90.), Brynhildsen (Grödem, 72.). Vezetőedző: Erling Moe
Gólszerző: Asani (14., 29.), ill. Mannsverk (68.)

Továbbjutott:
a Molde, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 órája

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

A Ferencváros szélsője kölcsönben Kisvárdán folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 15:46

Nagyot hajrázott a ZTE, de a Kisvárda megint nyerni tudott idegenben

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:50

Várkonyi Bence: Ki vagyunk éhezve a sikerre

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 09:27

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik