El: legalább 300 ezer fogadó hitt az FTC továbbjutásában

Vágólapra másolva!
2022.10.28. 12:57
null
170 millió forintnyi nyereményt hozott a sportfogadóknak az FTC–AS Monaco mérkőzés (Fotó: Mirkó István)
Több mint egymillió fogadás érkezett az FTC–AS Monaco Európa-liga-mérkőzésre – derült ki a Szerencsejáték Zrt. közleményéből, amely azt is részletezte, hogy a tippelők harmada hitt abban, hogy a zöld-fehérek legalább döntetlent játszanak, így továbbjutnak a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Kiemelkedő népszerűséggel bírt a fogadók körében a csütörtök esti mérkőzés, amely több mint 170 millió forintot hozott a sportfogadóknak.

Az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulója előtt még az is előfordulhatott volna, hogy az FTC nem jut tovább a H-csoportból, de az is benne volt a pakliban – és így is történt – hogy a zöld-fehérek már az utolsó forduló előtt biztossá teszik nemcsak továbbjutásukat, hanem csoportgyőzelmüket is.

Az első helyhez a franciák elleni pontszerzés mellett az is kellett, hogy a Crvena zvezda hazai pályán legyőzze a Trabzonspor alakulatát.

Sztanyiszlav Csercseszov együttese a Monaco elleni mérkőzés első félidejét még hátrányban zárta, miután Wissam Ben Yedder bevette Dibusz Dénes kapuját – az előző francia bajnoki idényben a góllövőlista második helyén záró támadó eredményessége 2.40-es oddsért volt megfogadható. A Fradi a második félidő hajrájára fordulva egy pazar összjátékot követően egyenlített, Kristoffer Zachariassen gólszerzése pedig legalább 4.00-s szorzót ért azoknak a fogadóknak, akik bíztak a norvég támadóban.

A csütörtök esti mérkőzés végkimenetelére több mint 460 ezer tipp érkezett Tippmixen és Tippmixprón, ebből csaknem 138 ezer számított pontosztozkodásra, 3.90-es záró nyereményszorzó mellett. Annak következtében, hogy gólváltás történt a meccsen a felek között, a „Mindkét csapat szerez gólt” soron csaknem 54 ezer tipp lett helyes. Voltak olyan fogadók is, akik tökéletesen érezték meg, hogy a „Félidő/végeredmény” piacon a „Monaco/Döntetlen” lesz a nyertes kimenetel, amiért 13.50-es oddsot lehetett elkönyvelni. Érdemes megemlíteni azt is, hogy miután az FTC csapatában négy játékos kapott sárga lapot a meccsen, a „Hazai csapat büntetőlapjainak a száma” piacon a „4+” lett a helyes kimenetel, amivel a 4.55-ös nyertes nyereményszorzóhoz 96 százalékos találati arány társult.

Összességében több mint 1.1 millió fogadás érkezett a mérkőzésre a Tippmixen és a Tippmixprón, az elért nyeremények összege pedig meghaladta a 170 millió forintot.

Jövő hét csütörtökön az FTC már különösebb tét nélkül léphet pályára a hatpontos Trabzonspor otthonában, miközben a zöld-fehérek mögött nagy a tülekedés, hiszen a Monaco hét, a Crvena zvezda pedig hat egységet gyűjtött eddig, így még bőven vannak nyitott kérdések – a magyar bajnok viszont megnyugodhat.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
FERENCVÁROS–MONACO 1–1 (0–1)
Budapest,Groupama Aréna,20 517néző.Vezette:Jorgij (albán)
Ferencváros:Dibusz – Wingo, Botka, S. Mmaee, Pászka (Nguen, 65.) – Vécsei (Besic, 56.), Laidouni – Adama Traoré, Gojak (Marquinhos, a szünetben; Esiti, 90+1.), Zachariassen – R. Mmaee.Vezetőedző:Sztanyiszlav Csercseszov
Monaco:Nübel – Disasi, Maripán, Badashile – Vanderson (Diatta, 40.), Golovin, Mo. Camara, Yu. Fofana (Jean Lucas, 83.), Caio Henrique – Volland (Embolo, 83.), Ben Yedder.Vezetőedző:Philippe Clement
Gólszerző:Zachariassen (81.), ill. Ben Yedder (31.)

GÓLVIDEÓK ITT!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török) 2–1 (Katai 37., Pesic 64., ill, Bakaszetasz 39.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS53118–8010
2. Monaco52125–7–27
3. Trabzonspor52310–9+16
4. Crvena zvezda5238–7+16

A csoportokban azonos pontszám esetén először az egymás elleni eredmények rangsorolnak, utána az összesített gólkülönbség.

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
10 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik