El: kiemelt konzuli jelenléttel készülünk a Trabzon–FTC mérkőzésre – Szijjártó

2022.11.03. 14:18
null
Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap
Több száz magyar szurkoló vesz részt csütörtök este a Trabzonspor-Ferencváros meccsen a labdarúgó Európa-liga utolsó fordulójában Törökországban, ezért az ankarai magyar nagykövet és három konzul is a helyszínen lesz, hogy ha valaki bajba kerül, segíteni tudjanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy mintegy százharmincan charterjárattal érkeznek, míg egy legalább ugyanekkora csoport egyénileg utazik Trabzonba.

Elmondta, hogy a különgéppel érkezőket közvetlenül a stadionba fogják kísérni a helyi szervezők, majd a mérkőzés végén, a hazai szurkolók távozását követően visszakísérik őket a repülőtérre.

„A kollégáim Ankarából már mindent előkészítettek, hogy az érkezés zökkenőmentesen történjen. Ha minden rendben van a személyes iratokkal, akkor néhány percnél nem vehet majd többet igénybe a beléptetés Törökországba” – tudatta.

Szijjártó Péter kijelentette: „Négy kollégát a helyszínre, Trabzonba rendeltem, ott lesz a nagykövetünk, illetőleg három konzul is, akiknek az lesz a munkájuk, hogy ha adódnak önöknek ügyes-bajos dolgaik, akkor segítsenek azok elintézésében”.

Tájékoztatása szerint emellett működésbe léptettek egy folyamatosan üzemelő konzuli ügyeleti telefonszámot (+905056773176).

„Reméljük, hogy nem lesz rá szükség, de ha igen, akkor a kollégák állnak rendelkezésre – fogalmazott. – Az estéhez mindenkinek jó szurkolást, sok ferencvárosi gólt, jó ünneplést és mindezek mellett szerencsés hazaérkezést kívánok! Hajrá, Fradi!” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
7 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
7 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
8 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
8 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
10 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
11 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
14 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
14 órája