El: Allegri kiakadt, káromkodott a sajtótájékoztatón

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 13:40
null
Massimiliano Allegri nem vette jó néven a csapatát érő kritikákat (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Juventus csupán 1–1-es döntetlent játszott a Nantes-tal hazai pályán a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott első mérkőzésen. A találkozó után Massimiliano Allegri, a torinói csapat vezetőedzője értékelte a látottakat.

Nincs értelme azzal foglalkozni, hogy tizenegyes volt-e vagy sem (a találkozó hajrájában Bremer fejese elakadt a nantes-i Centonze karjában – a szerk.). Elherdáltuk az előnyünket, tehát jobban is játszhattunk volna. A továbbjutás Franciaországban dől el. Magabiztosnak kell lennünk, mivel Nantes-ban nehéz mérkőzés vár ránk” – értékelte a hazai döntetlent Massimiliano Alegri, aki ezután visszaszólt a „zebrák” játékát kritizálóknak.

Nem az egy–nullás győzelem volt a célom, sohasem ezzel az utasítással küldtem a csapatomat a pályára. Az, hogy az én együtteseim csak egy góllal nyernek, egy hatalmas klisé. Elég már ebből a f…ságból. Elég megnézni a csapataim statisztikáit, mindig a legjobb védelem és a legeredményesebb támadósor jellemezte őket” – csattant fel az olasz mester.

 

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24
Ezek is érdekelhetik