El: Feyenoord-szurkolókra támadtak az olasz ultrák Rómában – videó

D. S. B.D. S. B.
2023.04.20. 14:04
null
Feyenoord-szurkolókra támadtak Rómában (Fotó: Getty Images)
A holland nos.nl értesülései szerint az olasz rendőrségnek kellett biztonságba helyeznie azt a 100-150 főből álló Feyenoord-szurkolói csoportot, amelyet olasz huligánok támadtak meg Rómában szerda este, egy nappal az AS Roma elleni Európa-liga-negyeddöntő-visszavágó előtt.

 

Mint ismert, a két csapat közös története balhékkal teletűzdelt, hiszen először még 2015 februárjában a holland szurkolók randalíroztak Rómában, s 33 drukkert őrizetbe is vettek, a rotterdami visszavágót pedig rendbontás miatt kétszer is félbe kellett szakítani.

A Feyenoordnak egyébként ebben az idényben már meggyűlt a baja a rómaiakkal, hiszen a Lazio elleni csoportmérkőzésen vizelettel teli poharakat dobáltak a pályára és Maurizio Sarri vezetőedző felé, ráadásul a mozgássérültek szektorából egy szurkoló még egy katétert is bedobott.

A tavalyi Európa-konferencialiga-döntő „visszavágóján” egyik csapat sem fogad vendégszurkolókat, ám a tiltás ellenére így is rengeteg Feyenoord-drukker érkezett Rómába a mérkőzésre.

A Feyenoord szurkolói a szerda estét egy ír kocsmában töltötték, amikor egy kétszáz fős huligáncsoport lepte meg őket.

Az olasz fővárosban egyébként szerda óta fokozott készültséget rendeltek el a meccs miatt, a műemlékek köré pedig kordont emeltek, hogy a holland szurkolók ne tehessenek kárt bennük, de a rotterdami drukkereket a holland rendőrség küldöttsége is elkísérte Olaszországba.



EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00:
Sevilla (spanyol)–Manchester United (angol) (Tv: M4 Sport)
21.00: Sporting CP (portugál)–Juventus (olasz) (Tv: RTL3)
21.00: Union Saint-Gilloise (belga)–Bayer Leverkusen (német)
21.00: Roma (olasz)–Feyenoord (holland)

 

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43
Ezek is érdekelhetik