Ekl: nincs vége az európai kalandnak, így juthat csoportkörbe az FTC

I. SZ.I. SZ.
2023.07.20. 11:01
null
Talpra kell állnia a feröeri pofon után a Fradinak, mert az Európa-konferencialiga csoportköre még elérhető (Fotó: Szabó Miklós)
A Ferencváros Bajnokok Ligája-kiesését követően a zöld-fehéreknek nem kellett elbúcsúzniuk az európai kupáktól ebben az idényben, hiszen az Európa-konferencialiga selejtezőjében folytathatja szereplését.

Az Ekl kiírása szerint a Bajnokok Ligája selejtezőjéből érkezők külön ágra kerülnek, de ugyanúgy három párharcot kell megnyerniük a főtáblára jutáshoz, mint a Debrecennek, a Kecskemétnek vagy a Zalaegerszegnek – a másik három NB I-es klub is a selejtezősorozat második körében száll be.

Azt már most tudjuk, hogy a Fradi első ellenfele az ír Shamrock Rovers lesz, az első mérkőzést július 27-én Budapesten, a visszavágót augusztus 3-án Tallaghtban játsszák.

A következő kör sorsolását már július 24-én, hétfőn elkészítik, a tíz leendő továbbjutó között kiemelés nem lesz. Már most biztos, hogy az észt Flora Tallinn és a gibraltári Lincoln Red Imps ott lesz a következő körben, nekik ugyanis kedvezett a sorsolás, és erőnyerők, és mellettük további nyolc párharc győztese folytathatja.

Ennek a körnek a meccseit augusztus 10-én és 17-én játsszák, arról, melyik csapat kezd otthon, a sorsolás dönt.

Az utolsó selejtezőkörben az öt továbbjutóhoz az Európa-liga bajnoki ágáról érkező öt csapatot (a BL-selejtező következő körének tíz vesztese egymással játszik az El-selejtező bajnoki ágán, és onnan hullanak ki majd a vesztesek – köztük lehet akár a KÍ is) sorsolják, az El-ből érkezők lesznek a kiemeltek.

A sorsolásra augusztus 7-én kerül sor, a meccseket augusztus 24-én és 31-én játsszák, és a győztesek bejutnak a 32 csapatos csoportkörbe.

Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
5 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
8 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
9 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
11 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
19 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2026.08.12. 18:50

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
2026.08.12. 09:45