Ekl: A második és a harmadik kalapból az egyik legerősebb csapatot kaptuk – Máté Csaba

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2023.09.01. 20:36
null
Máté Csaba a csütörtöki sajtótájékoztatón (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Ferencváros a Fiorentina, a Genk és a Csukaricski ellen játszik majd a labdarúgó Európa-konferencialiga csoportkörében. Máté Csaba, a zöld-fehérek vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, miként látja a pénteki sorsoláson kapott ellenfeleket.

 

– Fiorentina, Genk, Csukaricski. Olasz sztárcsapat, erős belga együttes és feltörekvő szerb gárda vár a Ferencvárosra a csoportkörben. Jól hangzik ez a négyes?
– Nem könnyű a csoport. A második és a harmadik kalapból az egyik legerősebb csapatot kaptuk. Az elmúlt évi döntős Fiorentinát senkinek sem kell bemutatni, az ilyen kaliberű csapat elleni mérkőzés mindig kemény dió… A belga futball erejét jól mutatja, hogy idén öt belga csapat is ott van az európai kupák csoportköreiben, egy a Bajnokok Ligájában, egy az Európa-ligában, három az Európa-konferencialigában. Ebben a mezőnyben élcsapatnak lenni nem kis dolog, az elmúlt idényben is nüanszokon bukták el a bajnokságot.

– Na és a szerb Csukaricski?
– A szerb bajnokságban rendre az élmezőnyben végez, az elmúlt évben is harmadik lett. Sok hazai futballistája van, fiatalok, erősek, a szerb futball minden jellemzőjét felvonultatják.

– Hol nézte a sorsolást?
– Odakint a Népligetben, a stábbal közösen.

– Felállva a televízió elől, el tudták dönteni, hogy örüljenek vagy bánkódjanak?
– Érdekes kérdés ez. Van, aki úgy közelíti meg a sorsolást, mennyire bonyolult utazások várnak ránk, milyen nyűggel jár majd megszervezni a túrákat, más minél erősebb ellenfelekre vágyik, van, aki anyagi szempontból közelíti meg, hogy legyen mindig telt ház, más pedig sportszakmai szempontból, hogy nyerjük meg az összes mérkőzésünket. Mindenki a saját szemszögéből közelíti meg a csoportköröket.

– Kezdődhet is az ellenfelek feltérképezése?
– Most még a Zalaegerszeg elleni vasárnapi idegenbeli bajnokira fókuszálunk, utána a válogatott mérkőzései miatt lesz egy kisebb szünet. Egy biztos, a csoportban az első két helyért kell harcba szállnunk, nagyszerű lenne ismét megélni a tavaszt. Az elmúlt évi Európa-liga-csoportgyőzelmünk megmutatta, hogy lehetetlenek márpedig nem léteznek!

Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Az FTC 30 fős kerettel utazott el az ausztriai edzőtáborba

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:17
Ezek is érdekelhetik