Ekl: Marco Rossi elmondta véleményét az FTC olasz ellenfeléről

D. S. B.D. S. B.
2023.09.05. 12:08
null
Marco Rossi szerint a Fiorentina erősebb az FTC-nél (Fotó: Koncz Márton)
Mint ismert, a Ferencváros a belga Genk és a szerb Csukaricski mellett a tavalyi döntős olasz Fiorentinával került egy csoportba az Európa-konferencialigában. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az olasz Radio Bruno Toscanának osztott meg részleteket az FTC-ről.

 

„Évek óta ők Magyarország legerősebb csapata, uralja a magyar bajnokságot. Az elmúlt öt évben egymás után szerepeltek az európai kupákban. Ez egy történelmi klub, melyet nem becsülhet le a Fiorentina, ennek ellenére a „violák” az erősebbek” – mondta Marco Rossi a fiorentinanews.com szerint.

„A Fiorentina minden bizonnyal olyan jól akar szerepelni, mint tavaly. Személyesen nem ismerek senkit az olaszoknál, de kívülről úgy látom, nem az a csapat, amely lebecsüli az ellenfeleket. Általában négy játékost hívok meg a válogatottba a Ferencvárosból, de most jelenleg a kapus és a csatár elérhető (Dibusz Dénes és Varga Barnabás – a szerk.). A külföldiek közül meg kell említenem Adama Traorét, aki nagyon érdekes játékos. A stadion? A szurkolók nagyon szenvedélyesek, fantasztikus hangulatot teremtenek a mérkőzés elejétől a végéig” – jegyezte meg Marco Rossi.

A Ferencváros hazai pályán kezdi meg az Európa-konferencialiga csoportkörét a szerb Csukaricski ellen szeptember 21-én.

AZ FTC PROGRAMJA AZ EKL CSOPORTKÖRÉBEN
1. FORDULÓ, Szeptember 21., csütörtök
18.45:
Ferencvárosi TC–Csukaricski
2. FORDULÓ, Október 5., csütörtök
21.00:
Fiorentina–Ferencvárosi TC
3. FORDULÓ, Október 26., csütörtök
21.00
: Genk–Ferencvárosi TC
4. FORDULÓ, November 9., csütörtök
18.45:
Ferencvárosi TC–Genk
5. FORDULÓ, November 30., csütörtök
21.00:
Csukaricski–Ferencvárosi TC
6. FORDULÓ, December 14., csütörtök
18.45:
Ferencvárosi TC–Fiorentina

AZ EURÓPA-KONFERENCIALIGA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport: Lille OSC(francia),Slovan Bratislava(szlovák),Olimpija Ljubljana (szlovén),(feröeri)
B-csoport:Gent(belga),Maccabi Tel-Aviv(izraeli),Zorja Luhanszk(ukrán),Breidablik(izlandi),
C-csoport: Dinamo Zagreb(horvát),Viktoria Plzen(cseh),Asztana(kazah),Ballkani(koszovói)
D-csoport: FC Bruges(belga),Bodö/Glimt(norvég),Besiktas(török),Lugano(svájci)
E-csoport: AZ(holland),Aston Villa(angol),Legia Warszawa(lengyel),Zrinjski(bosnyák)
F-csoport: FTC (magyar), Fiorentina(olasz),Genk(belga),Csukaricski(szerb)
G-csoport: Eintracht Frankfurt(német),PAOK(görög),HJK(finn),Aberdeen(skót)
H-csoport: Fenerbahce(török),Ludogorec(bolgár),Spartak Trnava(szlovák),Nordsjaelland(dán)


Legfrissebb hírek

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14
Ezek is érdekelhetik